Medve Máté helyett Kevin Smith játszik az Albában

Több kosaras hírportálon is megjelent, hogy Medve Máté kölcsönbe Debrecenbe szerződik, a magyar hátvéd helyett pedig a Factum amerikai játékosa, Kevin Smith érkezhet az Albába. Smith jól játszott a két csapat kupameccsein és bajnoki találkozóján is, érkezése mezőnyposztokon erősítést jelent az alapszakasz-elsőségre hajtó fehérvári csapatnak, amely szombaton Nyíregyházán akár már be is vetheti az új szerzeményt.  
2013.02.21. 13:37 |

Kevin Smith, ellentétben eddigi csapatával, remek szezont fut, több mint 20 pontja mellé átlagban 7.5 lepattanó társul, a teljesítmény-index alapján jelenleg a legjobb az egész mezőnyben. Ebben persze benne van az is, hogy az utolsó Debrecenben nagyon sok támadás rá épül, ő fejezheti be az akciókat - az Alba ennél sokoldalúbb csapat, de szintén jó hasznát veheti egy több poszton bevethető mezőnyembernek. Alighanem ez motiválta a cserét, amelynek keretében az idény előtt igazolt Medve Máté kölcsönbe távozik Debrecenbe. A Jászberényből érkezett Medve 3.3 pontot átlagolt eddig, 11.6 percet pályán töltve - a hajdúságiaknál ennél alighanem jóval több lehetőséghez fog jutni a továbbiakban.