-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Másodfokú hőségriasztás - csak a vízparton lehet elviselni a kánikulát
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az Országos Tisztifőorvos hétfő 00.00 órától július 12-én, szerdán 24.00 óráig. Ezekben a napokban figyeljük jobban a folyadékpótlásra és lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon. Ha lehetőség van rá, válasszuk az árnyékot és a vízpartot.
2023.07.10. 15:24 |
Aki tehette, így is döntött, a vízpartot választotta kikapcsolódásnak ezen a forró napon. Megteltek a Velencei-tavi standok. Az agárdi szabadstrandon a legtöbben a fák vagy a napernyők árnyékába vonultak, de sokan hűsöltek a vízben is.
A Velencei-tó hőmérséklete megközelíti a 25 fokot és jelenleg- a Népegészségügyi Központ mérései alapján- minden strandon fürdéshez megfelelő a víz minősége. A vízállás sem rossz, hiszen hétfőn, szintén Agárdnál 99 centimétert mértek.