-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Május 18-ig szünetel a személyes ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
Székesfehérvár jegyzőjének legújabb döntése alapján a Polgármesteri Hivatalban 2021. május 18-ig szünetel a személyes ügyfélfogadás.
Az ügyintézés továbbra is telefonon lehetséges a Hivatal szervezeti egységeinél:
- szerdai napokon 8-12 óra és 13-18 óra között, valamint
- pénteki napokon 8-12 óra között.
Az Ügyfélszolgálaton (Kossuth utca 4.) szintén telefonon lehet ügyeket intézni:
- hétfői napokon 8-12 óra és 13-16 óra között,
- szerdai napokon 8-12 óra és 13-18 óra között, míg
pénteki napokon 8-12 óra között.
A kizárólag személyesen intézhető ügyekben, telefonon vagy elektronikus úton előre egyeztetett időpontban kerülhet csak sor az ügyfélfogadásra.
A Polgármesteri Hivatal munkatársainak telefonszámát, elektronikus elérhetőségét ITT találja!
A beadványokat a https://epapir.gov.hu/ felületen keresztül is be lehet nyújtani. A papír alapú beadványok a Hivatal Városház tér 1. és Városház tér 2. szám alatti épületeinek bejáratai mellett, az épületen belül elérhető gyűjtődobozban hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 12 óráig helyezhetőek el.