-
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Fehérvár katonáit ünnepelték
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
2024.05.16. -
Előadás a Regőczi Alapítványról
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány. Az alapítvány küldetéséről Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.16. -
A gyermekorvosi rendelőt támogatták
Közel egymillió-nyolcszázezer forintos orvosi eszközállománnyal gazdagodott a Móri Gyermekorvosi Rendelő. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. támogatta az intézményt.
2024.05.15.
Elkészült az Ausztrália támogatására létrehozott Adományszámla
Székesfehérvár 10 ezer eurót ajánlott fel Ausztráliának az erdőtüzek megfékezésére, valamint kérik a közösségeket is, hogy erejük szerint csatlakozzanak a felajánláshoz, és vállaljanak szolidaritást a katasztrófa kezelésében. A támogatók az önkormányzat által nyitott Adományszámlára utalhatják a felajánlásra szánt összegeket.
2020.02.05. 11:45 |
Székesfehérvár Közgyűlése január 24-én elfogadta Dr. Cser-Palkovics András polgármester javaslatát, és az Önkormányzat 10 ezer eurónak megfelelő összeget ajánlott fel az ausztrál államnak. A város az adomány mellett vezető szerepet vállal a figyelemfelhívásban is: kérik a települési önkormányzatokat, az állam és a civil szervezetek képviselőit, hogy erejük szerint csatlakozzanak Székesfehérvár felajánlásához.
Képviselői javaslatra egy adományszámla létrehozásáról is döntött a közgyűlés. Azok a fehérváriak, akik szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez, a 12023008-00153647-06700001 számlaszámú Adományszámlára utalhatják felajánlásaikat.