-
Kőbán Rita az MCC-ben!
Május 21-én kedden 17 órától a magyar sport olyan legendáival találkozhatunk az MCC székesfehérvári központjában, mint Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnok kajakozó és Jónyer István négyszeres világ és Európa-bajnok asztaliteniszező.
2024.05.17. -
Triatlon tábor
A Honvéd Szondi Sportegyesület Triatlon Szakosztálya ebben az esztendőben is meghirdeti nyári táborát. Az iskolás korú gyerekek két turnusban vehetnek részt a napközis táborban.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16. -
Tisztesség, fegyelem, becsület
A székesfehérvári Senshi Karate-Do Egyesület szervezésében közel 200 versenyző részvételével rendezték meg a II. Senshi Kupát. A verseny több korosztályban, három páston zajlott az István Király Általános Iskolában.
2024.05.14.
A Lázár-Lovaspark nyerte a XIX.Masterplast Futballfesztivált
Már 19 éve rendez minden decemberben a VBKE futballfesztivált, ahol határon innen és határon túlról érkezők, lányok és fiúk, kicsik, nagyobbak és öregfiúk rúghatják együtt a bőrt négy napon keresztül karácsony után. Az idei fesztivál négy napja alatt közel hatvan csapat fordult meg a parketten, mintegy és 1500 játékos összesen 118 mérkőzést játszott a VOK-ban.
2018.12.31. 10:02 |
A XIX.Masterplast Futballfesztivál győztese a Lázár-Lovaspark csapata lett, akik a Boiron Homeopátiával játszották a döntőt. A bronzmérkőzést a Karmacsi Autó és a Jóbarátok játszotta egymással melyből a Karmacsi Autó került ki győztesen. A torna legjobb kapusa Zelizi Patrik lett (Boiron Homeopátia), a legjobb mezőnyjátékos Aradi Csaba (Karmacsi Autó), a gólkirály Kovács István (FTK Építők), a döntő legjobbjának pedig Ficsor Richárdot (Lázár-Lovaspark) választották.
Ilyen volt a XIX. Masterplast Fehérvári Futballfesztivál döntője