Látványos megnyitóval kezdődött a Székesfehérvári Királyi Napok

A Városház tér ünnepi fényeinek felkapcsolásával és a Fény utca történelmi mozgó képregényének elindításával ünnepélyes keretek között kezdődött el pénteken este a Királyok Napok idei programsorozata. A megnyitón Blaskó Péter színművész mutatta be a közönségnek az óriásbábok családját Géza fejedelemtől III. Béláig, majd a Hermann László Kamarazenekar kíséretében a Szent Efrém Férfikar lépett színpadra.
2017.08.11. 22:21 |
Látványos megnyitóval kezdődött a Székesfehérvári Királyi Napok

Ünnepi beszédében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a Királyi Napok rendezvénysorozata évről évre bebizonyítja, hogy megfér egymás mellett a hagyományok tisztelete és a modernitás. Az ünnepség díszvendége Dr. Papp László, Debrecen polgármestere volt.


Fotók: Simon Erika, Bácskai Gergely

Az ünnepélyes megnyitó a Királyi Napok „főszereplőinek”, az óriásbábok családjának bemutatásával kezdődött Géza fejedelemtől III. Béláig. Blaskó Péter színművész röviden ismertette valamennyi uralkodó élettörténetét, majd a Hermann László Kamarazenekar kíséretében a Szent Efrém Férfikar lépett színpadra. A zenekart azért alapította meg 2002-ben a Liszt- és Magyarország Érdemes Művésze díjas Bubnó Tamás, hogy a bizánci zenekultúra sokszínűségét mutassák meg a nagyvilágnak.

Az időközben Magyarország legnépszerűbb vokális együttesévé váló Szent Efrém Férfikar repertoárja rendkívül sokszínűvé vált, köszönhetően a tagság különleges zenei és kamarazenei képességeinek. Egyházzene a középkortól napjainkig, kortárs kompozíciók, popzenei feldolgozások, gospelek és a magyar zeneszerző-óriások művei mind meghallgathatók a Szent Efrém Férfikar előadásában.

Ünnepi köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a Királyi Napok megnyitója néhány lépésre zajlik attól a nemzeti és szakrális helytől, ahol az egykori koronázó templom állt és ami elpusztult a történelem viharainak következtében, de a fehérváriak lelkében és szívében tovább él. „Szeretnénk a Királyi Napok rendezvény sorozatával évről évre bebizonyítani azt, hogy lehet egyszerre a történelmet tisztelni, az értékeket átadni, és közben egy modern városban élni. Azért lehet, mert az emberek mosolyogva eljönnek, hogy ezeket az értékeket magukba szívják, és úgy mennek tovább, hogy jól érzik magukat a barátokkal, ismerősökkel, családtagokkal.” - emelte ki Cser-Palkovics András polgármester, aki azt kívánta a résztvevőknek, hogy érezzék jól magukat és vigyék tovább lelkükben és azt a keresztény kultúrát, ami nélkül ma ez a város nem létezhetne.

Papp László, Debrecen polgármestere a cívis város polgárainak üdvözletét tolmácsolta Székesfehérvárnak. Felidézte, hogy amikor tavaly novemberben Székesfehérvár polgármestere felkérte, hogy vegyen részt a Királyi Napok megnyitóján, egy percig sem habozott, hogy elfogadja-e a felkérést. "Fehérvár a magyar nemzet számára történelmi múltját tekintve kiemelkedő jelentőséggel bír. Mindkét város, Debrecen és Fehérvár is fontos szerepet töltött be az ország történelmében, hiszen Fehérvár, a királyok városaként évszázadokon keresztül volt az ország fővárosa, míg Debrecen 1848-49-ben, a szabadságharc időszakában, majd a második világháború végén, 1944-45-ben töltötte be az ország fővárosa szerepét. Közös az is, hogy mindkét város polgárai büszkék történelmi hagyományaikra.” - fogalmazott a megnyitón Debrecen polgármestere, majd Cser-Palkovics András polgármesterrel közösen kapcsolat fel a Városház tér ünnepi fényeit, elindítva a Királyi Napok idei programsorozatát.