-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Közös imádság az ápolók nemzetközi napján
Május 12-én tartják világszerte az ápolók nemzetközi napját annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale, az ápolóképzés kiemelkedő alakja.
A már életében legendává vált brit hölgy az 1853-56-os krími háború idején a törökországi brit katonai kórházban a tisztaság és a megfelelő ellátás megszervezésével nagyságrenddel csökkentette a halálozási arányt. A katonáktól a Lámpás Hölgy nevet kapta, mert éjszaka is ápolta a betegeket a laktanyafolyosón berendezett kórházban. Hazatérve hősként tisztelték és óriási hírnévre tett szert, a róla elnevezett nővérképzőt 1860-ban nyitotta meg. Ő fogalmazta meg, hogy "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt".
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban a hagyományokhoz hűen megemlékeznek a jeles napról: május 12-én, szerdán 12 órakor közös ökomenikus imádságra hívja dolgozóit az intézmény.
A kórházban található kápolnában a közös istentisztelet alkalmával imát mond majd Spányi Antal megyés püspök, Bencze András evangélikus esperes, Berze János református lelkész és Révész Lajos baptista lelkész.