Kisállat kiállítás lesz játszóházzal hétvégén a Volán Sportcsarnokban

Az Alba Regia Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület idén is megrendezi a hagyományos galamb és kisállat kiállítást, amelyen kisállatok, mintegy 500 példánya lesz látható. Január 12-én és január 13-án a Volán Sportcsarnokban (Börgöndi út 14, Alba Volán központi telephely) felállított kiállítási ketrecekben galambokat, baromfit, nyulakat és sokfajta díszmadarat láthatnak az érdeklődők.
2019.01.09. 11:28 |
Kisállat kiállítás lesz játszóházzal hétvégén a Volán Sportcsarnokban

Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok, Szűcs Antal, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke, Antal István, a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének titkára, Bárány István, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukó Galambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke, Görbicz Gábor, a várpalotai Baglyas-hegyi Tenyészet és és Kreatív Játszóház képviselője és Sárvári László az Alba Volán SC ügyvezető elnöke közösen hívták a fehérváriakat a hétvégi kiállításra, melyet 1982 óta minden évben megrendeznek.

A kiállítás az évek során kibővült a díszbaromfik és a nyulak bemutatásával, a tavalyi évtől pedig a fehérvári díszmadár tenyésztők is részt vesznek a bemutatón. Legnagyobb számban a galambok lesznek, köztük a városunk nevét viselő székesfehérvári bukógalamb, amiknek szinte valamennyi szín - és rajzváltozatát bemutatják a fajtaklub tenyésztői - mondta Bárány István a Székesfehérvári  és Erdélyi Bukó Galambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke. A rendezvényhez a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubja, a Magyar Óriásnyúl Tenyésztők Országos Egyesülete és a Baglyas-hegyi Tenyészet és Kreatív Játszóház is csatlakozott.

Szűcs Antal, a V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke elmondta, hogy a szervezők az egyesület 60. ünnepi évét is zárják a kiállítással, ahol mintegy ötszáz kisállatot lehet majd látni. A kisgyerekeseket a Baglyas-hegyi kreatítv játszóház is várja majd.

Antal István, a Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesületének titkára arról is beszélt, hogy szeretnék, ha minél több fiatal csatlakozna hozzájuk. A jelenleg 28 taggal rendelkező egyesületben nem szeretnénk, hogy a díszmadár tartás kikopjon a hobbik közül.

Az óriásnyúl tenyésztők egyesülete a fajtaszemléjét is a fehérvári kiállításon tartja.

Görbicz Gábor, a V-298 Magyar Óriásnyúl-Tenyésztők Országos Egyesületének képviselője elmondta, hogy az óriásnyúl az egyetlen őshonos magyar nyúlfajta, ami fokozottan veszélyeztetett fajta, ugyanis jelenleg 500 alatt van a tenyésznyulak száma. „Szeretnénk megfogni a gyermekes családokat és kedvet adni a nyúltartáshoz, így nagy szeretettel várunk kicsiket és nagyokat a Baglyas-hegyi kreatív játszóházba, ahol 6-7 hetes kisnyulakat is láthatnak majd a gyerekek. A magyar óriás nyugodt természetű és a gyerekek bátran simogathatják.”

Molnár Tamás civil és ifjúsági tanácsnok, hangsúlyozta, hogy fontos dolog a fiatalokkal, családokkal megismertetni azokat a természeti kincseket, amikkel körül vagyunk véve a Mezőföld közepén, Székesfehérváron. Beszélt a Vadmadárkórház építésének elkezdéséről is, ami szintén lehetőséget teremt majd a kisgyerekes családoknak, hogy közelebb kerüljenek a természethez és köszönetet mondott a civil szervezetek összefogásának és a Volánnak, ami jó példája az évek óta megrendezett kiállítás.

A gyerekeknek ingyenes a belépés, a felnőtteknek ezer forint a belőpődíj.