-
Közönségtalálkozó az Albával
A magyar bajnokság bronzérmese május 22-én, szerdán 17.00 órától a Városházánál rendez közönségtalálkozót. A nemzetközi kupaszereplést kiharcoló csapat tagjaival most lesz utoljára lehetőség találkozni, mielőtt jól megérdemelt szabadságukra utaznának a játékosok és a stábtagok.
2024.05.21. -
Bajnoki döntőben a DKKA
A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be.
2024.05.21. -
A tiszta, egészséges Fehérvárért
Minden eddiginél többen álltak rajthoz a tizenkettedik TESZ futáson pünkösdhétfőn. A résztvevők különféle távok közül választhattak, majd ezt követte a Depónia Nonprofit Kft. futóversenye, amelyre közel 1500-an neveztek.
2024.05.21. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20.
Két klublegendát gyászol a Vidi, elhunyt Horváth Lajos és Németh Lajos
A korábbi nagyszerű labdarúgókról az alábbi megemlékezést tette közzé a klubhonlap, a molvidi.hu:
"A Vidi korai éveinek egyik legnagyobb legendája Horváth II Lajos. A védőként és fedezetként is szereplő egykori kiválóság nagyon hosszú ideig, 1958-as debütálásától egészen 1968-ig szolgálta az akkor még VT Vasas néven szereplő klubot. Több mint 220 NB-s bajnokin állt a mindenkori vezetőedző rendelkezésére, csak a sorkatonai szolgálat miatt hagyott ki hosszabb időszakot. Ebből a számból - mintegy pályafutása megkoronázásaként - 3 jutott az NB I-re, hiszen az 1967-es NB I/B-s bajnoki cím után már kevesebbet játszott. A kiesés után vissza is vonult és 1969-től 1979-ig technikai vezetőként segítette a csapatot.
Németh Lajos 1955-től 1962-ig játszott az akkor még Vasas néven szereplő csapatunknál. A Kiskőrösi Petőfitől érkezett Fehérvárra, majd katonaként az Építőknél játszott, amely szakosztályának megszűnésekor igazolt hozzánk. Visszavonulását követően egy ideig szakosztályvezető-helyettes, majd a második csapat edzője lett. 1966-67-ben az Ikarusznál dolgozott, majd visszatért a VT Vasashoz, amey aztán Videotonná vált. Ismét a második csapat mellett dolgozott, ám a második félévre már az NB I-es gárda vezetőedzője lett. A kiesés után visszatért a tartalékokhoz, párhuzamosan Dr. Kalocsay Gézának és Kovács Ferencnek is pályaedzője volt, egészen 1977-ig. Ekkor távozott és az élvonalbeli Kaposvár, később a Veszprém vezetőedzője volt. 1982-ben visszatért és utánpótlásvezető lett, ezt a pozíciót 1990-ig, nyugdíjazásáig töltötte be. Öt évvel később ugyanebbe a pozícióba hívták vissza, 1998-ban végleg nyugdíjba vonult. Idős kora ellenére már ekkortájt számítógéppel és korszerű technikai eszközökkel mérte a labdarúgói teljesítményeit. Egészen 80 éves koráig dolgozott, utoljára a jégkorong sportágban"