-
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Jégkorong, kosárlabda, röplabda mérkőzések várnak csapatainkra a héten
A Hydro Fehérvár AV19 két mérkőzést is játszik, pénteken 19.15 órakor a Red Bull Sazburg otthonában, vasárnap 17.30-kor itthon a HCB Südtirol Alperia ellen.
Egyik összecsapás sem lesz sétagalopp, sőt, nagyon is nehéz csaták várhatók. Az Arconic-Alba Fehérvár kosárlabdacsapata szombaton, 18 órakor Oroszlányban, az MVM OSE Lions otthonában mérkőzik.
Az oroszlánok otthon mindenkire nagyon veszélyesek, de az albások mutassák meg, ők is mindenkire veszélyesek - még idegenben is.
A MÁV Előre SC-Foxconn férfi röplabdacsapata szombaton 18 órakor a Pénzügyőr ellen mérkőzik idegenben. A hon egyik kiemelkedő együttese ellen nehéz összecsapás vár a csapatra a Magyar Kupa visszavágóján. Főleg úgy, hogy az odavágót „tavaly“ Székesfehérváron a fővárosiak nyerték. A lényeg: játsszon egy jót a csapat, és ha a bravúr belefér, akkor győzzenek!