Idén is készítettek csodakerteket a fehérvári óvodások és kisdiákok

Hetedik alkalommal rendezték meg az “Apró kezek, csodakertek” elnevezésű országos gyermek kertépítő versenyt, melyen a rekordszámú nevező között az Arany János Iskola és a Gyöngyvirág Óvoda csapata is részt vett. A fehérvári gyerekek hónapokig készültek a versenyre, amely kiválóan szolgálja a környezeti nevelést. A feladat idén is egy 200 cm x 120 cm ágyásba kigondolt és megalkotott fantáziakert kialakítása volt.
2017.06.12. 10:54 |
Idén is készítettek csodakerteket a fehérvári óvodások és kisdiákok

A verseny kapcsán Deák Lajosné önkormányzati képviselő elmondta, hogy idén is két fehérvári intézmény vett részt az Apró kezek, csodakertek elnevezésű országos versenyen, a Gyöngyvirág Óvodából és az Arany János Iskolából is jelentkeztek a megmérettetésre. A képviselő szólt arról is, hogy jövőre Székesfehérváron is szeretnék megrendezni ezt a versenyt. „Fontos, hogy a gyerekek minél hamarabb megismerjék a természetet és játékosan tanulják meg a növények gondozását.” – tette hozzá Deák Lajosné.Spanyárné Halász Szilvia főkertész elmondta, hogy évről évre egyre népszerűbbé vált ez a verseny, amelyre hónapokon keresztül kell készülnie a versenyzőknek. „A versenyen rövid idő áll rendelkezésre a kiskert elkészítésére, de az előkészületek egy környezeti nevelési programmal érnek fel, az elkészült alkotásokban sok munkaóra fekszik.” – mondta el  Spanyárné Halász Szilvia, aki köszönetet mondott a felkészítő pedagógusoknak, akik segítik a gyerekeket és egy-egy fontos környezetvédelmi célra is felhívják a figyelmet.

Béndek Gáborné, a Gyöngyvirág Óvoda - Kindergarten Maiglöckhen igazgatója  elmondta, hogy a Gyöngyvirág óvoda másodszor indult a versenyen. A kereteket közösen tervezik és a hozzávaló kiegészítő eszközök megfestése, valamint az anyaggyűjtés előzi meg a kitalált téma megvalósítását. Tavaly a vízipók, idén pedig a Kis herceg kalandjait igyekeztek megjeleníteni a kis kertekben. Béndek Gáborné kiemelte, hogy az óvodában nem csak a verseny kapcsán foglalkoznak növényekkel, minden csoportnak saját kertrésze van. Van ahol fűszernövényeket nevelnek, van ahol paradicsomot, paprikát ültettek, van ahol pedig virágokat ültettek.

Arany János a kertész tanulók készítették fel az első osztályosokat. Idén nem az autista csoportokat indították a versenyen, hanem azokat a 7-8 éves gyermekeket, akik most első osztályosok, és sajátos nevelési igényűek.