Klupács Péter a székesfehérvári mentőszolgálat egyik nélkülözhetetlen tagja. Gépkocsivezetőként kezdett el itt dolgozni, később mentőápoló lett belőle, de mivel mindkét beosztásában mind a mai napig kiválóan végzi feladatait, hivatalosan mentőtechnikus a titulusa. Ha hinnénk a véletlenekben, mondhatnánk, hogy Klupács Pétert véletlenül érintette meg a mentőzés szele, de kizárt, hogy így történt.
Hogy is volt az a bizonyos véletlen?
1990. június elsején kezdtem el a fehérvári állomáson mentőzni. Korábban az építőiparban dolgoztam, de a rendszerváltás idején az első elbocsájtási hullámmal utcára kerültem. Kata lányom ebben az időben még pici volt, otthon maradtam vele gyesen, a feleségem visszament dolgozni én pedig munkát kerestem, és a mentőkhöz fölvettek.
Rohamkocsira kerülni a szakma csúcsa, neked térségünkben elsőként, két év alatt sikerült...
Az egész teljesen ismeretlen volt számomra, félelemmel teli érzésekkel csöppentem bele ebbe a világba, előtte nem láttam például halottat, nem tudtam igazából semmit a szakmáról. Viszont az elejétől kezdve teljes mellszéleséggel álltam neki tanulni és minden továbbképzési lehetőséget kihasználtam. A kilencvenes évek elején, ha megüresedett egy hely valamelyik rohamkocsin, a poszt betöltésére külön vizsgát szerveztek és ezt toronymagasan megnyertem, de rengeteget készültem erre is.
Gépkocsivezetőként lettél a fehérvári mentőcsapat tagja...
Amikor kezdtem még UAZ-al és Niza-val vonultunk, és akkor bizony sokszor nemcsak a betegeknek volt szükségük segítségre, a kocsinak is elsősegélyt kellett nyújtani, érteni kellett a szereléshez is. Akkoriban más világ volt, ezeket a járműveket még teljes egészében mi szervizeltük. Nagyon meghatározó volt az ember életében például az, hogy az ablak nem illeszkedett be a helyére és 10x5-ös műpólyákkal tömködtük ki a hézagokat, mert a hó bejött rajta, sőt a lépcsőn is megállt a hó.
A Fehérvár Televízió munkatársa Póczos Tibor operatőr is Klupás Pétertől tanulta a helyes mellkaskompressziót. Klupács Péter ezen a találkozáson is arra hívta fel a figyelmet, hogy merjünk odamenni és segíteni, csak bátorság kell, hiszen ezen fog múlni a beteg élete. A huszonhárom mentős év miatt biztosan nincs olyan hely a megyében, ahová ne találnál oda...
Nem tudok úgy végigmenni szinte már egyelten főúton sem úgy, hogy ne jutna eszembe egy-egy tragédia. Bármerre jársz, sajnos tudod a történéseket, annyira beleégeti magát az emberbe, hogy ezeket nem lehet elfelejteni, még, még… nem tudom, hogy fogalmazzak finoman… szóval még a halottakat is látod, mindenre emlékszel, egyszerűen nem törlődik ki. Emlékszel az agárdi nagy buszbalesetre, a helikopter lezuhanására, a bombarobbanása tűzszerészekkel, vagy amikror az Öreghegyen ráomlott egy munkásra a föld, minden megvan a fejedben. Akár hogy is próbálod, nem tudod kitörölni. Egy idő után már nem is próbálod…
Klupács Péter nem csak a mindennapi munka során állja meg a helyét, kollégáival most már egy évtizede rendszeresen vesz részt eredményesen hazai és nemzetközi szakmai versenyeken. Legutóbb Cipruson járt a megyei csapat, ahonnan ezüstéremmel tértek haza, de nagyon jól szerepeltek a mentők például Csehországban, Izraelben és Törökországban is. A Ciprus EMS Aphrodite Rally mentőversenyen összesen 19 csoport mérte össze tudását. A résztvevő csapatok főleg a környező szigetegről érkeztek, de a nevezők között az Egyesült Államok és Csehország csapatai is szerepeltek.
Amikor egy-egy ilyen eset után visszaérünk az állomásra, mindenki elhúzodik valahová és pótcselekvések vannak, döbbenet, hogy azonnal mindenki leül egy sarokba és enni kezd. De később bizony meg szoktuk az eseteket beszélni, nagyon fontos és tanulságos, hogy milyen pozitívumokat tudunk leszűrni ezekből a dolgokból.
És nem is minden eset reménytelen…
Nemrégiben egy Fehérvárhoz közeli településen egy nyolc éves kislányt sikeresen élesztettünk újra és a visszajelzések alapján úgy tűnik, a pici teljesen felépülhet. De ez nemcsak rajtunk múlt, hangsúlyoznom kell a szülők szerepét is, hiszen mindketten jártak nálunk a mentőállomáson elsősegélynyújtást tanulni. Rettenetesen fontos ilyenkor, hogy a laikusok merjenek nekiállni az újraélesztésnek.
Köszönet?
Nem jellemző, hogy a hozzátartozók vagy a betegek bejönnek az állomásra, de előfordul, például ennek a kislánynak az édesapja eljött hozzánk és megköszönte, amit tettünk, nagyon jól esik az embernek. Legtöbbször a helyszínen vagy a kórházban történnek olyan apró mozdulatok, amikből érti az ember, hogy hálásak. Sokszor egy mosoly vagy egy kézszorítás vagy csak egy ölelés, az többet ér mindennél.
Van a másik oldal, amikor nem fogadják úgy a mentőegységet, olyan örömmel és szeretettel, mint ahogy az elvárható lenne, sajnos ez is létezik, de erről nem szeretnék beszélni.
Biztosan nem véletlen, ez az élethivatásod...
Azt mondják az állomáson a kollégák, hogy a Klupács Peti a mentőautó részévé vált. Ez tulajdonképpen igaz, de a családom nélkül nem tudnék nap, mint nap helyt állni és versenyen indulni, a feleségem és a három gyermekem nagyon sokat segít nekem. Az ember ezt annyira megszerette és annyira az életévé vált, lehet ez is egyfajta elmebetegség, de én jól érzem magam a bőrőmben. Nagyon szeretek itt dolgozni és szinte az ember már várja, hogy menjen és segítsen, ami persze nem jó, hiszen arra várok, hogy valakinek baja essék, ez valahol nem normális.
