-
ARAK 100
Fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte pénteken délután az Alba Regia Atlétikai Klub a Városháza Dísztermében. Az eseményen megemlékeztek az elmúlt évtizedek nagy eredményeiről, valamint díjazták az ARAK kiemelkedő sportolóit, edzőit, vezetőit.
2024.05.10. -
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Atlétika - hat ARAK-arany a váltófutó országos bajnokságon
A fővárosi Mátyásföldön 175 csapat versenyzett az érmekért, helyezésekért. Az ARAK atlétái tizenkét versenyszámban álltak rajthoz és ezek felében a bajnoki címet is elhódították.
A 4X100-as női versenyeket uralta a fehérvári egyesület. Az újonc lányok Mergl Zoya, Szabó Gréta, Gribits Liliána, Czepanecz Zsófia összeállításban szereztek bajnoki címet. A serdülő lányok - Menyhárt Zsófia, Mohai Regina, Gombolai Nóra, Gimesi Kata és Pribék Adrienn - dupláztak, mivel a sprint mellett a 4X300 méteres váltóaranyat is Fehérvárra hozták.
Az ifi lányok 4X100-on aranyozódtak be: a Csetényi Eszter, Mátó Sára, Takács Boglárka, Endrész Klaudia összetételű váltónak jószerével csak az óra volt az ellenfele.
4X400 méteren az ifi fiúk is kivették a részüket az "aranytermelésből", ebben a számban Csókás Nikolasz, Kovács Mátyás, Novák Boldizsár és Visi Szabolcs szerzett bajnoki címet a fehérváriaknak. 4X800-as váltóban üldözték ugyan az ARAK-os junior nőket, de Darabos Alizt, Punk Adriennt, Budai Boglárkát és Mátó Sárát megközelíteni sem tudták.
Második helyen végzett a lányok ifjúsági 4X400-as kvartettje Endrész Klaudia, Mazák Anna, Csetényi Eszter és Takács Boglárka részvételével. A dobogósok mellett két negyedik, két ötödik, egy hatodik és egy nyolcadik hely jutott az ARAK Utánpótlás Akadémia váltóinak.