-
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
Három fehérvári arany
A Váltófutó Országos Bajnokság az első szabadtéri pályabajnokság, melyen az ARAK hagyományosan jól szerepel. Tizenhárom egységet indítottak idén a fehérváriak Kaposváron, az eseménnyel átadott, részben felújított Atlétikai Központban. A sikeres szereplés folytatódott, három bajnoki címmel, egy ezüstéremmel és két bronzzal gyarapodott az ARAK éremgyűjteménye.
2024.05.20. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17.
Hajrágóllal tudott nyerni Újpesten a MOL Fehérvár
Bekerült a Vidi kezdőjébe Lyes Houri, a télen igazolt francia középpályás a Honvéd ellen megsrülő Petrjak helyén kezdett. De sem ő, sem más nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani az első félidőben, bár egy alkalommal Muszliunak nagyot kellett mentenie a fehérvári kapu előtt. Houri aztán a második játékrészben kis híján hőssé vált, mert remek szabadrúgását csak bravúrral és a léc segítségével védte Banai. A kipattanót Stopira megint a lécre fejelte...
Az Újpest hosszú idő után játszott először saját stadionjában, de az ultrák nem voltak ott, mert bojkottot hirdettek. A legveszélyesebb lehetősége a liláknak is szabadrúgásból volt, Zsótér löketét ütötte fölé Kovácsik. A 84. perc hozta meg a Vidi vezető gólját: Kovács indul meg, labdáját Hodzic tolta Petrjak elé, és a csereként beálló támadó szép lövéssel vette be a bal alsó sarkot. A MOL Fehérvár visszavágott a tavaszi hazai vereségért és nem került további hátrányba a Kisvárdán győztes Ferencváros mögött a fordulóban.
Újpest - MOL Fehérvár 0-1 (0-0)
MOL Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Juhász, Muszliu, Stopira - Pátkai, Elek (Bamgboye) - Houri, Kovács, Milanov (Petrjak) - Futács (Hodzic).