Győzelem támadóbb játékkal


 Felkészülési mérkőzésen a Videoton 3–1-re legyőzte a román élvonalban szereplő Rapid Bukarestet Marbellán. A találkozót Fabio Capello is a helyszínen tekintette meg. A Vidi végig jobban játszott, szép gólokat szereztek és végül teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót.
2013.01.27. 20:15 |
 Felkészülési mérkőzésen a Videoton 3–1-re legyőzte a román élvonalban szereplő Rapid Bukarestet Marbellán. A találkozót Fabio Capello is a helyszínen tekintette meg. A fehérvári csapat már a szünetben két góllal vezetett, a románok ezután még szépítettek, nem sokkal később azonban ismét a Videoton volt eredményes. A Vidi végig jobban játszott, szép gólokat szereztek és végül teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót.
 
A vidi.hu beszámolója szerint José Gomes vezetőedző a meccs utáni értékelésében elmondta: "jóval támadóbb felfogásban játszottunk ma, mint a legutóbbi mérkőzésünkön. Az tisztán látszik, hogy a csapat nagyszerűen megtanult védekezni, és százszázalékosan betartják a játékosok a védekezés szabályait. A támadásainkban több szabad teret kell adnom, ennek a célja az, hogy valóban offenzív és eredményes focit játsszunk. Sok dolgot sikerült megvalósítania a csapatnak azokból, amiket a meccs előtt kértem a labdarúgóktól, de szeretném, ha még többet birtokolnánk a labdát, és még több helyzetet sikerülne kidolgoznunk, ezáltal pedig akár ennél is több gólt tudnánk szerezni. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal és az eredménnyel is."
 
A Videoton kezdőcsapata: Tujvel – Brachi, Vinícius, Caneira, Hector – Tóth, Mitrovics – Oliveira, Kovács, Zsótér – Nikolics. Játszott még: Uros, Kleinheisler, Torghelle, Fabio, Szekeres, Kaká, Szolnoki, Haraszti, Gyurcsó, Paraiba.
 
Rapid Bukarest–Videoton 1–3 (0–2)
Gólszerzők: Coman (55.), ill. Nikolics (3., 14.), Kovács I. (63.)