Gyerekeknek, gyerekekről – ilyen a SZÉP program egy iskolai órája

Kedden reggel egy speciális órával kezdődött az 1/c osztály napja a Németh László Általános Iskolában. A gyerekek olyan társaik életébe nyerhettek betekintést, akik nem hallanak vagy látnak, mozgásukban korlátozottak vagy éppen nem teljesen úgy gondolkodnak, mint a legtöbb ember. A gyerekek érdeklődését felkeltette a nem mindennapi óra és érdeklődő, csillogó tekintettel figyeltek végig.
2017.11.07. 11:27 |
Gyerekeknek, gyerekekről – ilyen a SZÉP program egy iskolai órája

A SZÉP program koordinátora és ötletgazdája Lengyel Zsófia, aki maga is látássérültként éli az életét az általános iskolák 1. és 2. évfolyamos diákjait szólítja meg. A gyerekek interaktív előadása keretében ismerkednek meg a látás-, hallás-, mozgás- és értelmi sérült emberek élethelyzetével.

A SZÉP, az-az a Székesfehérvári Érzékenyítő Program célja, hogy a fehérvári gyerekek és felnőttek fogyatékkal élő emberekkel találkozva a mindennapokban természetes reakcióként tudjanak „jól segíteni”, valamint elfogadóbbá válni.

A kedd reggeli órát Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András és Molnár Tamás ifjúsági és civil tanácsnok is megnézte.

Még nyáron, a Napraforgó táborban mutatták be első alkalommal azt a négy kisfilmet, melyek egy-egy látás-, hallás- és mozgássérült, illetve Down-szindrómás gyermek életét mutatják be a velük egykorú, egészséges társaiknak. A négyperces alkotások által bepillantást nyerhetünk a sérült gyermekek mindennapjaiba, iskolai és családi életébe, érzékeltetve azt, hogy sérülten is örömteli, teljes és értékes életet élnek a főszereplő gyerekek.

Iskolák, intézmények, formális és informális csoportok jelentkezését várják, akik szeretnének részt venni a programban!

Jelentkezni lehet az előadás megtartására az alábbi elérhetőségeken:
vegvari.anita@pmhiv.szekesfehervar.hu
lengyel.zsofia@pmhiv.szekesfehervar.hu