GISopen – geodéták, térinformatikusok országos konferenciája Fehérváron

Adatok távolról – geoinformatika közelről” mottóval huszonkettedik alkalommal is Székesfehérváron gyűltek össze a geodézia, a geoinformatika és a térinformatika szakmák képviselői a GIS Open konferenciára, amelyet hétfőn, ünnepélyes keretek közt nyitottak meg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében. A konferencia legfontosabb célja, hogy bemutassák a szakmai újdonságokat és konzultációs lehetőséget nyújtsanak a szakembereknek.
2018.03.12. 16:20 |
GISopen – geodéták, térinformatikusok országos konferenciája Fehérváron

Dr. Busics György intézetigazgató köszöntőjét követően Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára az ország legjelentősebb föld-szakmai eseményének nevezte a fehérvári találkozót, majd megemlékezett Dr. Fenyő Györgyről, aki több mint négy évtizeden keresztül szolgálta az állami földmérés ügyét. „A Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó földügyi szakigazgatás szakemberigénye folyamatos.” - hangsúlyozta beszédében Gulyás Andrea, államtitkár.

A GIS Open hagyományosan a geodézia, a geoinformatika és a térinformatika szakmák számára rendezett konferencia. A témák jelentős részét az aktualitások adják, ezek közül a legfontosabb az országos ingatlan-adatbázis egységesítése. Lesz jogi témájú előadás is, arról, hogy az előbb említett - állami költségen létrehozott - adatbázishoz ki férhet hozzá és ha hozzáférhet, alanyi jogon teheti ezt vagy fizetnie kell érte, de lesz olyan kolléga, aki például csillagászati témát dolgoz fel.” - mondta el Dr. Földváry Lóránt, docens, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar kutatási dékánhelyettese.

Két dolog miatt is nagyon fontos a GIS Open; egyrészt több mint 50 éves Fehérváron a geodéta-képzés, amely nagyon sok szakembert adott már az ország számára. Másrészt, ma, amikor az ország szinte minden területén különféle beruházások, fejlesztések vannak, a geodézia, a geoinformatika, térinformatika nem kerülhető meg, így e szakterület fejlesztésében nagy lehetőségek rejlenek.” - emelte ki Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere.

Nagy szükség van az új technológiák alkalmazására is képes, precíz munkát végző földmérési szakemberekre, akiknek köszönhetően hiteles az ingatlan- és közműnyilvántartás, és akik garantálják a vízügyi és környezetvédelmi, valamint infrastrukturális és ipari beruházások pontos tervezését.” - fogalmazott nyitóelőadásában Horváth Gábor István, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője.

Gazdaság

  1. Nitrogénüzem a Harmannál

    Nagyértékű beruházás keretében épített nitrogénüzemet a Messer Hungarogáz az elektronikai gyártással foglalkozó Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. székesfehérvári gyárának területén. A cél az autóipari elektronikai gyártó nitrogénigényének közvetlen, helyszíni kiszolgálása egy új, energiahatékonyságot növelő technológiai megoldással. 

    2024.04.18.
  2. Alba Regia Állásbörze

    Harmadik alkalommal rendezték meg az Alba Regia Állásbörzét a Sóstói Stadionban pénteken. Többek között iparvállalatok, kereskedelmi szolgáltatók és közlekedési társaságok jelentek meg a seregszemlén, de voltak munkaerő-közvetítők is. A kiállítás iránt már a nyitáskor nagy volt az érdeklődés.

    2024.04.12.
  3. A magyar gazdaság helyzete, kilátásai

    A magyar gazdaság helyzete, kilátásai és a VOSZ programja volt napirenden a szövetség Fehérváron tartott vállalkozói fórumán. Az aktív szerepvállalás a fenntartható gazdaság kialakításában, a növekedés beindítása, a vállalkozói aktivitás fokozása és egy korszerű, hatékony vállalkozásfejlesztési rendszer kialakítása a legfontosabb feladat - hangzott el a fórumon, ahol vállalkozóktól azt kérték, nyissák meg a cégeiket a fiatalok előtt a duális képzés terén.

    2024.04.12.
  4. Fejlesztett az Alba-Kor Kft.

    Átadták az Alba Ipari Zónában az Alba-Kor Kft új felületkezelő üzemcsarnokát. A felületkezeléssel foglalkozó fehérvári Alba-Kor Kft. 722,86 millió forint összköltségvetésű fejlesztésének megvalósításával erősíteni tudja Magyarország zöldgazdaságát, az ipar környezettudatosabbá zöldebbé válását és egyedülálló technológiájával növeli a piaci részesedését.

    2024.04.11.