Felsőoktatási Roadshow – a duális képzésről is hallhattak a széchenyis diákok

A Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjaihoz érkezett el hétfőn a Felsőoktatási Roadshow. A rendezvényen a középiskolások megtudhatták, hogy milyen alapképzéseket kínál a városban az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara, vagy a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa. A diákok a két egyetem egy-egy hallgatójától hallhattak beszámolót arról, hogy milyen lehetőségeket kínál a duális képzés. Október 16-án hétfőn 13 órától Felsőoktatási Expo-t is lesz majd az Alba Regia Sportcsarnokban.
2017.10.09. 12:40 |

A fehérvári egyetemek kínálatával és a duális képzés előnyeivel ismerkedtek hétfőn délelőtt a Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai. Elsőként Székesfehérvár polgármestere szólt a középiskolás fiatalokhoz, jövőképet vázolva szakmai fejlődésük és egzisztenciális lehetőségeik tekintetében is. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy az iparban a fehérvári jövedelmek a legmagasabbak az országban és a székesfehérvári ipari parkokban a legmodernebb robottechnológiával dolgoznak a cégek.

 „Aki a világ legmodernebb technológiájával akar dolgozni, az ma nem tud jobb helyre menni, mint ez a város. Aki a fejlett technológiát és a biztos egzisztenciát akarja összekapcsolni, itt Fehérváron tudja a legjobban megtenni.” – hangsúlyozta a polgármester, kiemelve, hogy a fehérvári ipari parkokban lévő technológia ma a világ legmodernebb technológiája, aki szólt arról is, hogy a duális képzési rendszer komoly lehetőséget biztosít a cégeknek és a hallgatóknak egyaránt. A polgármester arra kérte a diákokat, hogy amikor családjukkal közösen a továbbtanuláson gondolkodnak, vegyék figyelembe a fehérvári lehetőségek előnyeit.
A Felsőoktatási Roadshow-n Mészáros Attila alpolgármester mutatott be prezentációt.  elmondta, hogy az önkormányzat éves szinten 150- 200 millió forinttal támogatja a város felsőoktatási intézményeit, támogatja a campus kialakítást és elindította a város egyetemi klubját, a Petőfi Kultúrtanszéket is. Az egyes fehérvári felsőoktatási intézmények képzési kínálatát ismertetve elmondta, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának alapképzései között helyet kap a gépészmérnök, villamosmérnök, mérnök-informatikus, műszaki menedzser, valamint a földmérő és földrendező szak is. Ez utóbbi szak esetében újdonság, hogy már angol nyelven is indul. Valamennyi szak duális formában is elvégezhető. Az Alba Regia Műszaki Karon a 2018-2019-es tanévben mintegy 120 duális hely áll rendelkezésre a hallgatóknak 22 cégnél, köztük az Arconic-Köfémnél, a DENSO-nál, az IBM-nél, a Sapa Profiles-nál, a Grundfosnál, a Hanon Systemsné, vagy a Videoton Holdingnál.
A Corvinuson a 2018-2019-es tanévben az alapszakok között szerepel a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, illetve a gazdaságinformatikus szak is, ez utóbbi csak levelező formájában. A Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa csaknem 40 duális képzési helyet kínál, többek között az Arconic-Köfémnél, a Videoton Holdingnál, az Emersonnál, az  Albacompnál, a Pannonjobnál, vagy a Polgármesteri Hivatalnál. A Kodolányi János Főiskola alapképzése között az jazz előadó-művészet, az emberi erőforrások, a gazdálkodás és menedzsment, a közösségszervezés, a szociális munka és a turizmus-vendéglátás szerepel.  

A duális képzés előnyeiről szólva Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, hogy a résztvevő hallgató a fizetését azokban a hónapokban is megkapja, amikor az egyetemi képzésben van. Egy jól tanuló és jól dolgozó fiatal átlagban több mint 100 ezer forintot kap kézhez.

Ha 4,5-ös átlag felett tanul valaki, duális képzés keretében dolgozik és minden helyi és országos lehetőséget megpályáz és meg is kap, akkor a legjobb esetben akár nettó 379 ezer forintot is hazavihet havonta. 
A prezentációt követően beszámolt tapasztalatairól a széchenyis diákoknak az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki karának és a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának egy-egy hallgatója, Takács Lolita és Sisistyán Lilla is. Mindketten duális képzésben vesznek részt, az Arconic-Köfémnél, illetve a Polgármesteri Hivatalban. A hallgatók kiemelték, hogy egyszerre egzisztenciális biztonságot és kitűnő szakmai tapasztalatot jelent számukra ez a képzési forma.  

Gazdaság

  1. Túl a 300 ezres határon - fehérvári ingatlanpiaci körkép

    A hirtelen növekedés 2015-ben kezdődött és 2017-re a lakóingatlanokat négyzetméterenként átlagosan 304 ezer Ft-ért kínálták, mely 45%-os növekedést mutat a 2015-ös 209 ezer Ft-os értékhez képest – írja fehérvári elemzésében az ingatlannet.hu. Ingatlanpiaci szakértők szerint ez magyarázható Fehérvár kiemelkedő gazdasági teljesítményével is az utóbbi időszakban.

    2018.02.20.
  2. Az Aldi megvásárolta az Alföldi Tej Kokárdás márkáját

    Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. megvásárolta az Alföldi Tej Kft. Kokárdás márkáját, így hazai története során először szerez tulajdonjogot egy magyar brandben - jelentették be pénteken, székesfehérvári sajtótájékoztatójukon. 

    2018.02.16.
  3. Az egyéni vállalkozók is jótékonykodhatnak - ne feledkezzen el az 1 százalékról!

    Az egyéni vállalkozóknak az szja-bevallásukat idén február 26-áig kell összeállítaniuk és eljuttatniuk a NAV-hoz, ám az 1+1 százalékok sorsáról ők is május 22-éig dönthetnek. Bárki, aki személyijövedelemadó-bevallást ad jogosult az adójának 1+1%-áról rendelkezni. Az egyik 1%-ot regisztrált civil szervezetnek, a másik 1%-ot technikai számos bevett egyháznak, illetve a Nemzeti Tehetség Programnak ajánlhatják fel az adózók.

    2018.02.16.
  4. A legmodernebb robottechnológia a Fehérvári felsőoktatásban

    Szeptemberre elkészül és a mechatronika illetve a gépészmérnök hallgatók is használatba vehetik az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán azt a robottechnológiai labor, amit az egyetem Székesfehérvár Önkormányzatának és a Hanon Systems Hungary Kft. támogatásának köszönhetően tud megvalósítani a Fehérvári karon.

    2018.02.12.
  1. A hónap beruházója díjat kapott a fehérvári Hydro Extrusion Hungary Kft.

    A Díj a sikeres vállalkozásokért elismerést az elmúlt év novemberének és decemberének kiemelkedő vállalkozásai vehették át. A hónap beruházói a székesfehérvári Hydro Extrusion Hungary Kft. és az Edelmann Hungary Packaging Zrt. voltak.

    2018.01.13.
  2. Duális képzések, drónok és lego robotok - nyílt nap az OE Alba Regia Műszaki Karon

    A Hallgatói Önkormányzat szervezésében nyílt napra várták a leendő hallgatókat az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán. A résztvevők tájékoztatást kaphattak duális képzésekről, az induló szakokról, a juttatásokról, és bemutatták a kar diákéletét is. A tájékoztatón elhangzott, hogy 2018 szeptemberétől 28 fehérvári cégnél 178 gyakorlati hely várja a duális képzésen részt vevő hallgatókat.

    2017.12.18.
  3. Csúcstechnológia a Széchenyiben - 3D laboratóriumban tanulhatnak a diákok

    3D kreatív laboratóriumot avattak csütörtökön a Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskolában. Az iskola tanulói a laborban megismerkedhetnek azzal a technológiával, amivel háromdimenziós tárgyakat alkothatnak digitális modellekből. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum minden tagintézményébe szeretne valami újdonságot vinni, az Árpádban például intelligens épületrendszerek programozására szolgáló labort alakítottak ki.

    2017.12.14.
  4. Új terápiás központját avatta fel a Zsolt utcában a Mentaház

    Mentaház Plusz Terápia Központ néven új magán-egészségügyi centrumot avattak kedden a Zsolt utcában. A Székesfehérváron már 5 esztendeje jelenlévő Mentaház Magánorvosi Központ az új helyszínen elsősorban a gyermekeknek, gyermekes családoknak szóló rendelésre várja pácienseit, valamint egy speciális fejlesztőközpontot is átadtak.

    2017.12.12.

Eseménynaptár

2018. Február
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 1 2 3 4

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek