-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Felavatták a Gorsium művészeti iskola épületét Feketehegy-Szárazréten
Az ünnepségen a történelmi, valamint a baptista egyházak képviselői mondtak áldást. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében azt fejezte ki, hogy igazi közösségi funkciót lát el az épület, hiszen a tehetséges fiatalok nevelésével, fejlesztésével foglalkozó tevékenység egyben a város kultúráját támogatja, szolgálja.
„Ti megbecsültök minden rendet,/ Melyen a béke alapul./ De ne halljátok soha többé/ Isten igéjét magyarul?!/ S gyermeketek az iskolában/ Ne hallja szülőjé szavát?!/ Ne hagyjátok a templomot,/ A templomot s az iskolát!” – az új iskolaépület megáldásához kapcsolódó ünnepségen Bakonyi István irodalomtörténész, az iskola tanára Reményik Sándor Templom és iskola című verséből idézett köszöntőjében.
Az épület igazi közösségi funkciót lát el a tehetséges fiatalok nevelésével, fejlesztésével, az iskolaavató pedig nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szól - mondta Cser-Palkovics András polgármester. „Oktatás nélkül nem képzelhető el egy város jövője, ahogy a kultúra nélkül sem. Ebben az épületben és a Gorsium tevékenységében mindkettő megjelenik. A kultúra képes arra, hogy közösségi erőt képezzen: hogy egy városból, a város térségéből, egy megyéből közösséget hozzon létre, és ezt erősítse. Illetve, hogy keressük azokat az értékeket, amelyek összekötnek bennünket, és lehetőséget adjunk a fiataloknak.” A közelben megépített Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar és a középiskola újabb lehetőséget jelent arra, hogy az itt tanuló diákok még nagyobb nyilvánosság előtt mutatkozhassanak be.
Az ünnepségen a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista egyházak és a zsidó hitközség képviselői mondtak áldást.
A rendezvényen közreműködtek Kiss József és Kissné Révfalvi Andrea művésztanárok, valamint táncokkal léptek fel a végzős gorsiumos diákok. Az ünnepségen jelen volt Törő Gábor országgyűlési képviselő, Szigli István önkormányzati képviselő, Fehér József alapító igazgató, valamint az iskola tanárai és növendékei.