-
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Fehérvár katonáit ünnepelték
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
2024.05.16. -
Előadás a Regőczi Alapítványról
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány. Az alapítvány küldetéséről Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.16. -
A gyermekorvosi rendelőt támogatták
Közel egymillió-nyolcszázezer forintos orvosi eszközállománnyal gazdagodott a Móri Gyermekorvosi Rendelő. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. támogatta az intézményt.
2024.05.15.
Fehérváron lesz a Kárpát-medencei református oktatási intézmények közös tanévnyitója
Szeptember 1-jén, szombaton 11 órakor a Széchenyi úti református templomban lesz a Kárpát-medencei református tanintézmények közös tanévnyitó ünnepsége. A tanévnyitó istentiszteleten Steinbach József, püspök hirdet igét, köszöntőt mond dr. Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke és dr. Lőrinczi Zoltán, az EMMI Oktatási Államtitkárságának helyettes államtitkára. A rendezvényen részt vesz Székesfehérvár polgármestere is.
2018.08.30. 14:13 |