"Ez már nem a Micimackó világa"- Halász Judit Fehérváron (képgaléria)

 Neve már régóta fogalommá vált. Rajta kívül nagyon kevesen tudnak ekkora kedvességgel, szeretettel a gyermekekhez szólni. A hazai piac nem telített ebből a szempontból. De szerintem nem is baj, mert így jó sokáig lehet ő még, a mi Halász Juditunk, és azért egyet soha ne felejtsünk el, hogy "Minden felnőtt volt egyszer gyerek".
2004.03.16. 21:43 |

 Neve már régóta fogalommá vált. Rajta kívül nagyon kevesen tudnak ekkora kedvességgel, szeretettel a gyermekekhez szólni. A hazai piac nem telített ebből a szempontból. De szerintem nem is baj, mert így jó sokáig lehet ő még, a mi Halász Juditunk, és azért egyet soha ne felejtsünk el, hogy "Minden felnőtt volt egyszer gyerek". (Halász Judit képgaléria itt)


 -Marci: Továbbtartott-e ezt a "Minden felnőtt volt egyszer gyerek" c. lemezt elkészíteni, mint az eddigieket?

 -Halász J: Igen, elég sokáig tartott. Jó korán elkezdtem keresni a verseket. Mondjuk, hogy egy teljes évig dolgoztunk rajta. Megtalálni a zenészeket, megzenésíteni, közbejött a Vígszínház is, nem volt könnyű.

 -M: Mi a fő szempont a versek kiválasztásánál?

 -HJ: Szempont az is, hogy ne legyen hosszú a vers, mert sajnálatomra ezeket nagyon nehéz feldolgozni, és azok nem férnek bele egy dalba. Vannak rövidek azokon könnyebb segíteni, mert így kétszer is beleférhet egy számba. De a valós szempont, hogy olyan vers legyen, aminek van érdekessége, ne arról szóljon,
hogy itt a tavasz, jó az idő, mert azzal nem lehet felkelteni a gyerekek érdeklődését. Mindegyiknek van valami csattanója, ami felhívja magára a figyelmet. Meg kell említenem Simkó Tibort, ő az, aki szinte játszik a szavakkal. Ezek a versek szinte dalt igényelnek.

 -M: Most van kedvence?

 -HJ: Kedvenc az nincs, de felfedeztem Erdélyt, és Kányádi Sándort. Tóth Kriszta is felkerült a lemezre, meg a szokásos költők művei.

 -M: Igénylik a gyerekek még Halász Juditot?

 -HJ: Nem tudom. Ez nagyon nehéz dolog. Volt olyan alkalmam, hogy csak hétfőn kellett koncertezni, de keddre és szerdára is leszerződtem arra a helyre. Remélem, hogy szeretnek és hallgatják a dalaimat.

 -M: Gyerekek énekelnek önnel együtt a koncerteken?

 -HJ: Változó, igenis meg nem is. Ez már nem a Micimackó világa, hogy amikor megjelent mindenki énekelte velem. Sajnos a médiától sokkal kevesebb segítséget kapunk.

 -M: Ha nagyon sok év múlva befejezi a pályafutását, vajon lesz- e énekes-színésznő, aki olyan magasságokba tör mint Ön?

 -HJ: Biztos lesz. Attól függ, ki mennyire veszi ezt komolyan. Eleinte én sem gyerekeknek akartam énekelni. Ezt a véletlen szülte, csináltam egy lemezt, sok minden volt rajta ami nekem tetszett, és a gyerekek is szerették. A második lemez megjelenése után adtam az első koncertem. Nagyon megijedtem, mert még nem léptem fel gyerekek előtt.

 -M: Nehéz a gyerekekhez szólni?

 -HJ: Nem, de az átverést könnyen észreveszik, és nem tanulták még meg, hogy viselkedni illik. Ez nekem jó. Sokat tanítottak a gyerekek, láttam, hogy amikor unatkoznak, ott cserélni kell, váltani kell az előadásban. Minden koncerten, ahol csak gyerekek vannak, akad egy-egy ellenálló. Neki minden kérdésre a válasza a nem szócska. Vele is foglalkozni kell, az a legnagyobb öröm, ha a végére már ő is mindenre igent válaszol.

 -Volt olyan, amikor nem tudta lekötni a gyerekek figyelmét?

 -HJ: Egy alkalommal iskolásoknak és óvodásoknak énekeltem egyszerre, és nem tudtam mindenkihez ugyanúgy szólni. Vagy a kicsit hagytam ki és a nagyhoz szóltam, de akkor a kisebb nem értette. Ha a kicsihez szóltam a nagyobb kikérte magának. Ez nem volt könnyű helyzet, mert tudom, hogyan kell szólni a kamaszhoz
meg a tízévesnél fiatalabbhoz, de egyszerre mindenkihez, ez a csoda még nem sikerült. A kamaszokkal a legnehezebb, de az a jó benne, hogy visszakapom őket szülőként 30 évesen, ezért is írtunk erre az albumra mamákhoz szóló dalt is.

 Halász Judit: "Minden felnőtt volt egyszer gyerek" című lemezbemutató koncertje 2004. március 26. péntek 14:30 és 17 óra Köfém Művelődési Ház színházterme, Székesfehérvár.