„Első pillanatban talán ellentmondásosnak tűnhet egy háború polgári áldozataira emlékezni. A régebbi századok háborúi jellemzően a harctereken zajlottak. A XIX. század négy nagy háborújában – a napóleoni háborúkban, az 1848/49-es szabadságharcban, a solferinói és a königgratzi ütközetekben – életét vesztette mintegy 150 ezer magyar katona és nem volt polgári áldozat." - mondta Vargha Tamás Fehérvár országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes. "Aztán jött az I. világháború, – amelyet még a XIX. század eszközeivel és módszereivel próbáltak megvívni – 650 ezer magyar katonaáldozattal s volt 5 ezer polgári, civil áldozat. A II. világháborúban az elesett katonák száma 300 és 350 ezer közötti, viszont több mint 100 ezer közvetlenül a harcok során elhunyt polgári áldozat is volt. Köztük voltak Felsőváros áldozatai is, akikre emlékezünk. Ez az emlékmű egyszerre emlékezés, üzenet és jelkép, ami magába sűrítve őrzi Felsőváros fájdalmát. Őrzi az emlékeket, a nagypapa utolsó mosolyát, azt a fájdalmat, amelyet a Felsővárosiak átéltek. Üzenet is, mely azt üzeni, hogy emlékeznünk kötelesség, és azt is üzeni, hogy nem csak emlékeznünk kell, hanem el kell hozni ide a gyerekeket, az unokákat és dédunokákat, le kell tenni egy szál virágot és el kell mesélni, hogy milyen volt a nagypapa, az édesapa, a dédpapa, akit elvesztettünk." - fogalmazott beszédében Vargha Tamás, majd megköszönte Nagy Edit szobrászművésznek, hogy Felsőváros fájdalmát az emlékműben megörökítette.
Felavatták a felsővárosi II. világháborús emlékművet
„
Három esztendővel ezelőtt, amikor a most működő Közgyűlés letette az esküt, megfogadtuk, hogy kiemelten kezeljük a város történelmét és kiemelten kezeljük a közösséget erősítését." - kezdte beszédét a város polgármestere Cser-PAlkovics András. A II. világháború nagyon sok gyalázatot, nagyon sok hősiességet és nagyon sok szenvedést hozott és sok olyan történelmi következménnyel járt, amelyek a mában is hatnak. "
Székesfehérvár ezer éves történetének egyik legdinamikusabb fejlődési szakasza éppen az 1930-as esztendőkre esett. Ezekben az esztendőkben - történelmünkből kiindulva - a város felemelte fejét. Hogy hova vezethetett volna mindez, sajnos nem tudhatjuk meg, mert jöttek a II. világháború borzalmai és szenvedései, pusztításaival és áldozataival."
Felsőváros polgárainak képviseletében Fekete Pál emlékezett a több mint hetven évvel ezelőtt történtekre. Pali bácsi megindító történetét, melyben elmesélte hogyan élte túl édesanyjával és testvéreivel a háborút Székesfehérváron itt olvashatja el!
Levéltári adatok alapján idézett számokat, melyek önmagukért beszélnek. "A források szerint Székesfehérvár mintegy 7200 lakóházából 800 teljesen romba dőlt. Súlyosan megsérült 2750, könnyebben megsérült mintegy 4150 ház, 142 középületből pedig 21 teljesen megsemmisült. Ha belegondolunk, szinte nem volt olyan lakóház Székesfehérváron, amelynek valamilyen sérülésben ne lett volna része."
Az 1941. évi népszámlálás idején a lakosság lélekszáma 47. 968 fő volt. A frontharcok idejére ez megközelítette az 50.000 főt is, majd a háború végén, alig érte el a 30 ezer főt. 1946-ra is csak 37 ezer főig emelkedett.
"A számok mögött emberi, családi sorsok voltak. Hányan, de hányan vesztették el akár katonaként vagy civil áldozatként gyermeküket, unokájukat, férjüket, édesanyjukat, édesapjukat, rokonokat, barátokjukat, osztálytársukat…" - mondta - Cser-Palkovics András majd köszönetet mondott az alkotónak, a Honvédelmi Minisztériumnak és a Felsővárosiaknak a katonaváros áldozatainak emlékére emelt mementóért.
"Mindent meg kell tennünk, hogy ilyen és ehhez hasonló tragédiák többé ne fordulhassanak elő.”
Bobory Zoltán, a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség elnöke Gál Csaba Sándor versét mint hálaadást tolmácsolta a hazatértekért: „minden háború véget ér egyszer/ minden katona hazatalál/ ki égi ki földi otthonába (…) együtt ülnek az asztalnál/ akik visszatértek/ a pokol kapuiból/ aki velük együtt koplalt, aki helyettük vérzett/ és a félelem lövészárkainak/ labirintusából vércseppjeivel/ utat mutatva/ vezette őket hazafelé/ velük vacsorázik” – idézte a költő háborúellenes, áldozatokra emlékező sorait. Örömét fejezte ki, hogy az erős identitástudattal bíró, hagyománytisztelő városrész méltó emlékművet kapott – hogy az idegenben nyugvókat gondolatban, lélekben megnyugodva eltemethessék, ez a szobor magasztos szerepe.
