Elkezdődött a MET - fesztivál fiatal művészekkel egész hétvégén

Elkezdődött a MET háromnapos programsorozata a Vörösmarty Színházban. Egyetemisták részvételével 26 nyilvános művészeti programon vehetnek részt az érdeklődők: a filmklubok, workshopok, koncertek és interaktív foglalkozások mellett a rendezvény találkozási lehetőséget nyújt a művésztanárokkal és fiatal hallgatókkal.
2018.04.13. 17:30 |

A részletes programról ITT tájékozódhat!

Fesztivál- és kiállításmegnyitóval kezdődött el a Művészeti Egyetemek Találkozója a Vörösmarty Színházban. A Színművészeti Egyetem, a Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Táncművészeti Egyetem, a Zeneakadémia, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai találkoznak a háromnapos rendezvénysorozat programjain.

„Történelmi pillanat” – ezekkel a szavakkal kezdte beszédét dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. Azt mondta, hogy egy művész számára az a legfontosabb, hogy legyenek álmai, ötletei – majd hogy az ötletek valósággá válhassanak. „Volt egy nagy álmom, volt egy nagy ötletem, hogy fiatalságom meghatározó élményeként a Szentendrei Művészeti Főiskolák Találkozóját negyven év tetszhalott állapotából valahol, valamikor felébresszem. Amikor idekerültem Székesfehérvárra, azt gondoltam, hogy talán ez a hely lehet az, ahol ez megvalósulhat.” – fogalmazott, majd köszönetet mondott a város támogatásáért. Kifejezte, hogy a fesztivál lényege a találkozás lehetősége, amely a beszélgetésekre, illetve újabb inspirációkra, kitekintésre ad módot a résztvevőknek. A fiatalok – mondta – a világlátásukban a jövő képét hordozzák, ezért is fontosak az ilyen találkozások.
Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében a fesztivál résztvevőinek azt kívánta, érezzék át, hogy egy nagyszerű hagyomány újraindításának a részesei – amire 10-20 év elmúltával már felnőtt művészekként emlékezhetnek vissza. A polgármester azt mondta, hogy a rendezvény megálmodásának fontos eleme volt, hogy a kiemelkedő jelentőségű történelmi városban valami nagyon fiatalos dolgot csináljanak: „A város ehhez bizonyos kereteket tud biztosítani, de hogy ebből mi lesz, az alapvetően rajtatok múlik. És ez nemcsak idénre igaz, hanem a következő évekre is. Ilyen értelemben most a történelmi városban történelmet kezdhettek el írni a fesztivállal, ami része lesz a város kulturális életének. Ennél kortársabb művészet nem lehet, amikor a fiatalok jönnek és mutatják be, ők hogy látják a világot, miről mit gondolnak.” A polgármester jó szórakozást kívánt a MET résztvevőinek, és köszönetet mondott azoknak, akik megálmodták, megtervezték a fesztivált, és akik dolgoznak majd ezen a hétvégén a megvalósításban.

A Galériában a MOME, az MKE és a PTE grafikus, építész, fotós, textiltervező, festő, látványtervező és intermédia szakos hallgatóinak az alkotásaiból állítottak ki alkotásokat.

Az összművészeti fesztivál nyitónapján már délelőtt kezdődtek az események, a momésokkal könyvkészítő workshopon vehettek részt az alkotókedvűek. A Nagyszínpad adott helyet táncművészek bemutatkozásának a balett, a moderntánc és a néptánc évfolyamok hallgatóival, akik látványos ízelítőt adtak a mindennapok próbáiból, egy-egy koreográfia megalkotásából és az előadásokból. Magyarósi Éva animációs rendező és képzőművész a személyes történetmesélés titkaiba és műhelytitkaiba avatta be a fiatal látogatókat, a gondolattól az alkotás megvalósításáig, valamint konzultációs lehetőséget is kínált az érdeklődőknek.

A középiskolásokat pályaválasztási tanácsadás is várja, a Kávézóban a művészeti egyetemek hallgatói osztják meg tapasztalataikat a diákokkal. A további programban előadások, koncertek, mozgástréning, drámajáték foglalkozás és filmklub is lesz, a fesztivál záróműsorát vasárnap 15 órakor tartják a Nagyszínpadon.

Kultúra

  1. Kétnapos Fehervart Majális lesz a Nyolcas Műhelyben

    Április 28-án és április 29-én két nap alatt két színpadon hat koncert, két DJ, Slam Poetry verseny, Street Art, Graffiti Live Act és még sok más program várja az érdeklődőket a Nyolcas Műhelyben. Az összművészeti minifesztiválon mindkét napon 14 órától zajlanak az események.

    2018.04.24.
  2. Festmények és egyebek - kiállítás nyílik Tibai Tibor gyűjteményéből Kisfaludon

    Április 27-én, pénteken nyílik meg a “Festmények és egyebek” című kiállítás Tibai Tibor gyűjteményéből a Kisfaludi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő eseményen bevezetőt mond Dr. Arató Antal, a Vörösmarty Mihály Könyvtár nyugalmazott igazgatója. A tárlat május 25-ig lesz látogatható.

    2018.04.24.
  3. Kulturális bemutatóval ünnepelte 80 éves születésnapját a Széna Téri Általános Iskola

    Fennállásának 80. évfordulója alkalmából rendezett kulturális bemutatót a Széna Téri Általános Iskola a Vörösmarty Színházban. A közönség színes programot láthatott táncos drámajátékkal, élőzenés bábjátékkal, néptánccal és látványos Fitt Kid előadással. Minárikné Ambrus Magdolna igazgató a gálán kiemelte, hogy a Széna Téri a jövő iskolája, ahol a gyerekek műveltséget, tartást és látásmódot kapnak a jövő kihívásainak megoldásához.

    2018.04.23.
  4. Barokk év Székesfehérváron - ezek lesznek a programok

    A barokk év fehérvári programjait ismertették délután a Hiemer-házban, mely az egyik legszebb barokk épület a Belvárosban. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Szent István Király Múzeum, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, a Városi Levéltár, a Szabadművelődés Háza, a Fehérvári Tourinform és a Vörösmarty Mihály Könyvtár.

    2018.04.23.

Sportmajális

Egy százalék

Eseménynaptár

2018. Április
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Székesfehérvár Topotéka