Az Európai Unió a kohéziós alap forrásaiból 193 millió eurót (mintegy 61,5 milliárd forintot) biztosít a Székesfehérvár és Keszthely közötti, 123 kilométer hosszú balatoni vasútvonal újjáépítésére és korszerűsítésére - közölte az Európai Bizottság pénteken. Az építkezés várhatóan 2019 áprilisában fejeződik be.
Nürnbergből indította útjára egy német utazási iroda csütörtökön reggel az a különvonatot, amelynek útja a „Nohab, Balaton und Piroschka” elnevezést kapta. A három Nohabbal közlekedő szerelvény pénteken a Keleti pályaudvarról indult 7:50 perckor Balatont megkerülő útjára, közben több helyen is időzve kicsit: Székesfehérváron, Fülén, Csajágon és Szepezdfürdőn is kaptak az utasok negyedóra–húsz perceket a vonatkeresztek miatt vagy fotózásra.
Minden bizonnyal Székesfehérváron tartották a választások utáni első lakossági fórumot: a Jáky József Szakközépiskolában Molnár Tamás, a város polgármesterével Cser-Palkovics Andrással, Bozai István városgondnokkal és a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetőjével Nagy Zsolttal közösen tartott lakossági fórumot és előtte bejárást a Deák Ferenc utcában.
Hétfőn a Székesfehérvári Vasútállomásra érkezett az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása. A tárlat egy korhű vasúti kocsiban képek, videók, hanganyagok segítségével idézi fel a holokauszt magyarországi eseményeit. A különleges tárlatot március 25-ig lehet megtekinteni, térítésmentesen, hétköznap 8 és 17 óra, hétvégén pedig 9 és 16 óra között, a vasútállomás egyik külső, Mártírok útja felőli vágányán.
A MÁV-START értesíti utasait, hogy február 5-től február 25-ig a Börgönd és Sárbogárd állomások közötti pálya-karbantartási munkák miatt az alábbi menetrend szerint vonatpótló autóbuszok közlekednek a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon. A vonatpótló autóbuszokon a vasúti menetjegyek érvényesek.
A Balaton északi partjára is korszerű, légkondicionált villamos motorvonatokkal mehetnek az utasok, ha elkészül az a villamosítás, amelynek közbeszerzési pályázatát a napokban írta ki az állami beruházó. A Székesfehérvár - Tapolca vonal első szakaszán, Balatonfüredig már 2021 nyarán járhatnak a FLIRT vagy a KISS szerelvények.
Régóta elkészült már és szerdától végre hivatalosan is használható a Vasútállomás melletti parkoló. Az autósok itt ingyen parkolhatják le járműveiket közel a peronokhoz. A város által épített, de a MÁV területén található parkoló valószínűleg enyhít a környék parkolási problémáin is.
A Horvát István lakótelep összes utcája megújult ősszel. Mintegy 8200 négyzetméternyi út, 2500 négyzetméter járda , 3300 méternyi szegély újult meg a lakótelepen, de új csapadékcsatorna is épült és összesen 70 új aknafedlapot építettek be. A beruházás a Városgondnokság út 2017-19 és a Saára Gyula Útfelújítási Program keretében valósult meg.