Nemzeti Emlékhely

2017.05.15 |
| 2020.08.20. 17:38:54 |

Szent István örök iránymutatása - együtt kell dolgoznunk, hogy elérjük közös céljainkat

A Nemzeti Emlékhelyen a Hermann László Zeneiskola furulyás növendékeiből álló Fiori Musicali Együttes előadásában az Ó, Szent István, dicsértessél című középkori moldvai csángó eredetű népdallal kezdődött a tiszteletadás Szent István király emléke előtt. Államalapító királyunk szarkofágjánál dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. 
| 2020.08.19. 19:33:06 |

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 20-án, csütörtökön

Augusztus 20-án méltó módon tiszteleg Székesfehérvár államalapító királyunk emléke előtt. A Belvárosban három helyszínen lesznek programok: Városház téren többek között gyermekfoglalkozások és lovagi torna, az Országzászló téren mesterségbemutató, a Zichy ligetben játékos és kézműves foglakozások várják a családokat. A Nemzeti Emlékhelyen megelevenedik a muhi csata, a koraeste kezdődő díszközgyűlésen adják át a város elismeréseit.
| 2020.08.19. 08:02:00 |

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 19-én, szerdán

A hagyományoktól eltérő, ám méltó ünnepség lesz Szent István-napjának előestjén Öreghegyen. A Székesfehérvári Királyi Napok keretében Művészkorzó, borrendi felvonulás és az új kenyér megáldása is szerepel a programban a Bory téren. Zárt kapuk mögött zajlik majd a 10. Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj, és a Táncházban gyermekjátszóval és Coco Loco koncerttel is várják a belépőjeggyel érkezőket. A napot a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar térzenéje zárja. 
| 2020.08.18. 10:30:42 |

Árpád-ház program - Kormánydöntés a bazilikatörténeti kiállítótér megvalósításáról is

A Kormány döntése értelmében mostantól Székesfehérvár rendelkezésére áll az az összesen közel 2,2 milliárd forint, amely az Árpád-ház Program részét megvalósuló, „Az ország bölcsője” című, kiemelt székesfehérvári alprogram első szakaszának lezárására fordítható - tájékoztatott Vargha Tamás az Árpád-ház Program kormánybiztosa, Székesfehérvár országgyűlési képviselője Facebook oldalán. 
| 2020.08.17. 18:41:00 |

Aba-Novák Vilmos a királyok városában - szakvezetéssel várták a Mauzóleum látogatóit

A 20. század egyik leghíresebb magyar művészének nyomába eredve Gärtner Petra, a Szent István Király Múzeum művészettörténésze várta tárlatvezetésre a közönséget Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhelyen, hétfőn, Aba-Novák Vilmos a királyok városában címmel.
| 2020.08.17. 06:43:00 |

A Székesfehérvári Királyi Napok programjai augusztus 17-én, hétfőn

A Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj, a Deák Dénes-díj és Deák Dénes-ösztöndíj átadásával, Aba-Novák Vilmos nyomába eredve tárlatvezetéssel és „Határon innen” folkesttel folytatódik a Székesfehérvári Királyi Napok. 
| 2020.08.15. 10:40:32 |

Augusztus 23-ig ingyenesen látogatható az osszárium a Nemzeti Emlékhelyen

Ünnepélyes keretek között nyitották meg szombaton reggel az osszáriumot, királyaink csontkamráját a Nemzeti Emlékhelyen. A Királyi Napok idején, Augusztus 23-ig minden nap reggel kilenc és este nyolc óra között ingyenesen látogatható a magyar uralkodóink földi maradványait rejtő csontkamra, délután egykor pedig  
| 2020.08.14. 20:37:04 |

Királyi Napok - erősebb ünnep hitben és lelki tartalomban

Az országfelajánlás napján, a Szent Imre-templomban szentmisével kezdődött az ünnep, majd a Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben vitték át a Nemzeti Emlékhelyre, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a résztvevők elimádkozták a felajánlási imát. 
| 2020.08.14. 19:20:00 |

Fogadalmi szentmise - védjük meg múltunk értékeit, hagyományainkat, magyarságunkat

A Szent Istváni-i országfelajánlás napján, augusztus 14-én, a Szent Imre templomban tartották a hagyományos fogadalmi ünnepet. A szertartás előtt a Püspöki Palotából körmenetben kísérték a Magyar Szent Család (Szent István király, Boldog Gizella és Szent Imre herceg) ereklyéit.
| 2020.08.14. 13:00:00 |

Élőben közvetítjük 18 órától Székesfehérvár fogadalmi szentmiséjét

Augusztus 14-én, az országfelajánlás napján tartják az egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepét. Az esemény 18 órakor szentmisével kezdődik a Szent Imre templomban a Magyar Szent Család (Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre) ereklyéinek jelenlétében.