iskola

2017.04.25 |
| 2018.10.24. 19:01:00 |

Békefát ültettek a 100 évvel ezelőtt véget ért első világháború áldozatainak emlékére

A Tarsoly Ifjúságért Egyesület, a Krajczáros Alapítvány, a Bársony István Alapítvány és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére békefát ültettek az I. világháborúban elhunytak emlékére. A Székesfehérváron, a Németh László Általános Iskola közelében, a Salétrom utcában elültetett tölgyfa százezerek véráldozatára emlékeztet és ültetői szándéka szerint évfordulók, a megemlékezések színhelye lesz, ahol idős és fiatal is fejet hajthat az áldozatokra gondolva.
| 2018.10.21. 10:02:16 |

Az Erasmus + pályázati lehetőségeiről tájékoztatják a diákokat csütörtökön

Az Erasmus+ program pályázati lehetőségeit ismerteti Pribil-Kövesdy Döniz, a Tempus Közalapítvány pályázati referense a III. Béla király téren található VMK Pedagógiai Szakkönyvtárában október 25-én csütörtökön 16 órától.
| 2018.10.21. 09:43:12 |

A Deák tankonyhájában tanulnak főzni a kodályos diákok

Főzni tanulnak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanulói. Rendhagyó pályaorientációs program keretében piskótákat és égetett tésztákat készítettek a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola tanárainak és diákjainak segítségével a hetedik -nyolcadikosok.
| 2018.10.19. 22:15:54 |

Jótékonysági esttel ünnepelték a Prohászka Karitász Csoport 25 esztendejét

A Prohászka templom karitász csoportjának életében az idei esztendő kiemelt jelentőségű, mivel 25 évvel ezelőtt kezdte el a csoport a szeretetszolgálatát. A jeles évforduló alkalmából pénteken jótékonysági esttel ünnepeltek a templomban, ahol a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium kórusainak műsora mellett festménykiállítás is nyílt.
| 2018.10.18. 17:02:00 |

A Vasvári csapata nyerte meg a Hortobágyi Ferenc emlékére kiírt városi focitornát

Csütörtökön, a Sóstói Stadion fedett műfüves csarnokában volt a Hortobágyi Ferenc, testnevelő tanár emlékére rendezett Székesfehérvár városi középiskolás fiú alapfokú kispályás labdarúgó bajnokság négyes döntője, amelyet a Vasvári Pál Gimnázium csapata nyert meg. A tornát hagyományosan Székesfehérvár Önkormányzatának Civil Ifjúsági és Sportirodája és a Középiskolai Szakmai Fórum rendezte meg.
| 2018.10.16. 12:47:18 |

A Kenyér hete a 80 éves a Szent István Szakközépiskolában

Fennállásának 80. évfordulójának alkalmából az idei tanévben hét hónapon át tartó programsorozattal készül a diákok és az érdeklődők számára a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola. A jeles évforduló első tematikus programjai a Kenyér hete programsorozattal kezdődött.

| 2018.10.15. 14:49:56 |

Az iskolaérettség lesz a téma a Németh László Általános Iskolában

Folytatódik az iskolába hívogató programsorozat október 17-én, szerdán a Németh László Általános Iskolában. A 17.00 órakor kezdődő program témája az iskolaérettség lesz.
| 2018.10.14. 20:34:29 |

Rendőrök tartottak pályaorientációs foglalkozásokat zentais gyerekeknek

A rendőrség tevékenységét ismertető előadásokat és bemutatókat tartottak kisiskolásoknak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Zentai Úti Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak.
| 2018.10.13. 18:02:00 |

Középiskolások vetélkedtek Fehérváron a Magyar Honvédség 170 éves évfordulója jegyében

A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulója tiszteletére hirdetett vetélkedőt a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezete, amelyre Fejér megye középiskoláit hívták meg. A megyéből összesen nyolc iskola tíz csapata jelentkezett, akik szombaton, Fehérváron, a Hiemer-ház báltermében mérték össze tudásukat a magyar hadtörténelem három jelentős korszakát, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot, valamint az első és a második világháborút illetően.
| 2018.10.13. 11:55:42 |

Sakkszombat - a Hétvezér is csatlakozott a Világsakkfesztiválhoz

Rendhagyó módon töltik a szombati tanítási napot a Hétvezérben. Csatlakozva a Világsakkfesztiválhoz, az egész nap a sakk körül forog. A sakkakadályversenytől, a memóriajátékon és a kézműveskedésen keresztül a 70 táblás szimultánig, 15 különböző helyszínnel készült az iskola a gyerekeknek, amelyekben egy közös ellem van, a sakk.