Péntek esti hangtárlatcímmel indított nyári sorozatot a Velencei-tavi Galéria. A péntek esti alkalmakon különböző zenei stílusok képviselői szólítják meg a közönséget, tartalmas kikapcsolódást és művészeti értékekkel teli töltődést kínálva a hozzájuk – és idén két alkalommal a Holdfény Víziszínpadra – ellátogatóknak.
Ünnepélyes keretek között mutatták be az Ítélet és kegyelem című filmet hétfőn este a forgatás helyszínén, Csákberényben. A múlt évben rögzített alkotás forgatókönyve Sobor Antal Perelj, Uram! című regényéből, és az ugyanezzel címmel, a Vörösmarty Színházban bemutatott színdarabból készült.
Pénteken Kertai Zalán festményeiből nyílt tárlat a IX. Emlékparki Nyár programsorozatának újabb részeként. A művész az ezeréves magyar hadtörténelem és harcművészet, illetve a jelenkor magyar katonai hagyományőrzők látványvilágának kiemelkedő alkotója.
Idén már kilencedik alkalommal várták az érdeklődőket az Emlékparki Nyár összművészeti programjaira a pákozdi Nemzeti Emlékhelyen. A sorozat pénteken az idén 75. születésnapját ünneplő Tolcsvay Béla „Legyen újra rend” című ünnepi koncertjével folytatódott. A Kossuth-díjas énekmondót a pályáját átívelően kérdeztük az elmúlt évtizedekről.
Visszatérítendő, kamatmentes kölcsönök iránti kérelmekről tárgyalt a Városkörnyéki Koordinációs Bizottság. A térség fejlődését segítő szervezet a Városházán tartotta összejövetelét, ahol három település pályázatát támogatták a tagok.
Pázmándra indul a következő Herbarius gyógynövénytúra szombaton délelőtt: Lencsés Rita szakértő vezetésével csodálatos, panorámás kiránduláson gyűjthetünk finom és hasznos alapanyagokat a természetes házipatikákhoz.
Folytatódnak július 3-án, szombaton a Herbarius túrák a Fekete Sas Patikamúzeum szervezésében. Ezúttal újra Nadapra kalauzol a program, ahol a résztvevők tovább gyűjthetik a nyár gyógyító kincseit.
A fehérvári kulturális életben nem ismeretlen Váczi Márk neve. A fiatal topográfussal, történésszel és néprajzkutatóval korábban már több témában olvashattak vagy hallhattak interjúkat, ezúttal Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke beszélgetett vele az Öreghegyi Közösségi Ház udvarán kedden este.
Az Árpád-házi lovagkirály alakját, dicső tetteit idézték fel, és koszorúzással tisztelegtek a magyar lövészek védőszentje, Szent László király emléke előtt pénteken a Prohászka ligetben. A megemlékezésen Kaposvári Zoltán László vezérőrnagy és Spányi Antal megyéspüspök mondtak ünnepi beszédet.
Szombaton és vasárnap is túraprogrammal várja a székesfehérváriakat és a környéken élőket a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület. A hétvége első napján teljesítménytúrán mérhetik le kitartásukat az érdeklődők Gánton, a következő napon pedig zöld városi sétán vehetnek részt a megyeszékhelyen.