Jó kezdés után szenvedett vereséget a MÁV Előre Foxconn Nyíregyházán

Másodszor szenvedett vereséget a MÁV Előre Foxconn a Fatum-Nyíregyházától a női röplabda Extraliga negyeddöntőjében. Lukasz Przybylak vezetőedző együttese így többször nem hibázhat a legjobb négy közé jutásért vívott harcban.
Fatum-Nyíregyháza – MÁV Előre Foxconn 3-1 (7-25, 25-16, 25-21, 25-18)
2024.02.23. 07:01 |
Jó kezdés után szenvedett vereséget a MÁV Előre Foxconn Nyíregyházán

A két csapat első negyeddöntős összecsapását három szettben zárta rövidre a Fatum, ezzel elvéve a pályaelőnyt az alapszakaszban éppen miattuk negyedik helyen végző MÁV Előrétől.

A fehérvári lányok ezt a mérkőzést sokkal vérszomjasabban indították. Maia Dvoracek és Josipa Markovic felváltva szórták a pontokat. 0-6-ra és 2-13-ra is vezettek, mellyel gyakorlatilag megpecsételték az első szett sorsát. A Nyíregyháza végül mindösszesen hét pontot tudott összeütni.

A második felvonásban új erőre kaptak a kissé meglepett hazaiak, akik Nina Kocic és Valerin Carabali remeklésének köszönhetően 13-10-től szép lassan elszakadtak ellenfelüktől. Lukasz Przybylak 20-12-nél még egy időkéréssel igyekezett megváltoztatni a játék képét, ez azonban nem segített. A Fatum kiegyenlített.

Az első, igazán kiegyenlített csatát a harmadik játszma hozta, melyben 14-14-ig felváltva vezettek a felek. Ezt követően azonban ismét a hazaiak kapták el jobban a fonalat, egy négypontos sorozattal elszakadtak, majd makacsul őrizték előnyüket. A kék-fehérek 23-21-nél felzárkóztak, de ennél közelebb már nem kerültek.
A negyedik szettben egyre nőtt a nyíregyháziak önbizalma, akiknek a szekerét az ellenállhatatlanul játszó Kocic továbbra is rendületlenül tolta. A fehérváriak 16-10 után 19-17-nél nagy erőket mozgósítva feljöttek, ez viszont nem ingatta meg ellenfelüket. A Fatum-Nyíregyháza végül négy szettben győzedelmeskedett, ezzel összesítésben 2-0-ra növelve előnyét a párharcban.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa a hazaiak szerb feladó-átlója, Nina Kocic volt, aki 31 pontig jutott.
„Az első szett rendkívül jól sikerült. Minden remekül ment, de hosszú távon nem tudtuk fenntartani ezt a teljesítményt. A következő két játszmában a Fatum kettős erőbedobással jött ki a pályára, és sajnos nem tudtuk levédekezni a legjobb ütőiket. A második csatát elveszítettük, de a háborút még megnyerhetjük. Az utolsó labdáig harcolni fogunk az elődöntőbe jutásért” – mondta Lukasz Przybylak, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.