Székesfehérvár egyik kulturális büszkesége, a Székesfehérvári Balett Színház időben még nem tekinthet vissza jelentős múltra, de máris sok sikerrel dicsekedhet. Eddigi fejlődésükről, a múltról, jelenről és jövőről Egerházi Attilát, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatóját kérdeztük.
A Székesfehérvári Balett Színház a 2022-es évet új bemutatóval kezdi február 27-én, vasárnap 19 órakor a Vörösmarty Színházban. A két felvonásból álló táncszínházi est első felvonása Alexander Ekman Szeszély című műve. Az előadás második részében a címadó darab, a Prométheusz látható.
Régi álmuk válik valóra a Balett Barátok Körének megalakulásával – írja közösségi oldalán a Székesfehérvári Balett Színház. Ma 18 órától a VOK-ban várják az érdeklődőket, akiktől előzetes jelentkezést kérnek e-mailben. A Prométheusz elhalasztott bemutatójáról is beszámol az együttes: február 27-én tartják meg az előadást.
A Székesfehérvári Balett Színház 2022. január 28-ára tervezett Prométheusz bemutatója és az azt megelőző közönségtalálkozó a társulat tagjainak megbetegedései miatt elmarad. Az előadás pótlásáról a balettszínház hamarosan tájékoztatja a közönséget.
A Székesfehérvári Balett Színház ismét megmutatja magát a városban, ebben az évben első alkalommal. A „PROMÉTHEUSZ” című két egyfelvonásos táncszínházi bemutatón vehetnek részt a műfaj iránt érdeklődők.