-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Az emberi lélek és az Isten egymásra találásáról szólt Hodász András előadása
„A legfontosabb gondolat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében: a találkozás. Hitünk középpontja: találkozás Istennel.” - adta meg előadása alaphangját Hodász András, egyetemi lelkész.
„Érthető csatornákon kell az Örömhírt közölni. Az Ószövetségben az Énekek éneke című könyv tulajdonképpen a hitvesi szerelmet írja le.
A már a korai eresztény idők óta a lelkiségi irodalom arról beszél, hogy ez igazából az ember és az Isten egymásra találásának allegóriája. Az Énekek éneke az Ószövetségben igazából egy lakodalmas énekgyűjtemény. Egyfajta ókori Lagzi Lajcsi. Ahogyan évődik egymással a vőlegény és a menyasszony.
Ez a könyv az emberi lélek és az Isten egymásra találásáról szól.
Szerelmes mindenki volt már, vagy lesz vagy most is az. Átéli azt az érzést, hogy milyen az, hogy valakit annyira szeretek, hogy önmagamat akarom adni neki.
Az Isten így szeret minket.
Ha felismerjük ezt a szeretetet, akkor önkéntelenül és spontán jön a válasz, hogy akkor én is önmagamat akarom adni neki. A lényeg, hogy hirdessük: lehetséges az Istennel találkozni.
Hitünk élő kapcsolat. Nem egy eszmerendszer és nem is társadalomelmélet. Nem ez a célja, hanem az, hogy találkozzunk a mennyei Atyával.” - emelte ki előadásában az egyetemi lelkész.