-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
ARAK-aranyhalmozás a váltófutók országos bajnokságán
A hét bajnoki címből négy a klasszikus távhoz, a 4x100 méterhez köthető. A fehérváriak dicsőségét növeli, hogy az U16-os, az U18-as és az U20-as női staféta is első helyen zárt. Az U16-os lányok 49.36-os ragyogó időeredménnyel, a Szabó Flóra, Langmár Kata, Bese Zsófia, Hujber Zsófi összeállításban ért elsőként a célba. Jó példájukat követték a ifjúságiak, Mészáros Luca, Ritter Lola, Szabó Gréta, Aubermann Olívia kvartettje. Ők 48,14-es teljesítménnyel érdemeltek aranyat. Az U20-as csapat Gimesi Kata, Mohai Regina, Gombolai Nóra és Grubits Liliána felállásban nem talált legyőzőt.
A felnőtt hölgyek a 4x200 méteres távon bizonyíthattak, hiszen az olimpiai számok versenyszámait az egyéni Országos Bajnokságon rendezik majd. Az aranyeső itt sem maradt el, Mohai Regina, Mátó Sára, Enesei Rita és Takács Boglárka ünnepelhetett bajnoki címet. A serdülőknél mind a lányok, mind a fiúk dupláztak. A rövidebb sprint táv mellett, a hosszabbon, a 4x300 méteren is sikerült az aranyat begyűjteni. A lányoknál ezen a távon Molnár Boglárka futott a már győztes Langmár, Bese, Hujber trióval. A fiúknál a 4x300 méteren a Trenka Ádám, Ódor Balázs, Varga Botond és Balázsik Dávid győzelméhez kétség sem fért. A 4x100 méteren annál nagyobb volt az izgalom, hiszen századra azonos eredménnyel, végül holtversenyben hozták ki az ARAK egységét győztesnek. A hetedik aranyat a Jasper Krisztián, Balázsik Dávid, Kertész Torda, Trenka Ádám négyes nyerte így!
Két ezüstérem is született. A legfiatalabbak, az U14-es lányok a második idővel kerültek döntőbe, ahol az ezüstérmet meg is nyerte az Orczy Dóra, Pánczél Kincső, Németh Sára, Langmár Zsófi összeállításban. Az ifjúsági fiúk Czéh Tamással, Blaumann Marcellel, Tatai Zalánnal, Mészáros Balázzsal állhattak fel a dobogó középső fokára. Harmadik helyet az ifjúsági lányok 4x400 méteres váltójával nyerték a fehérvári akadémisták. Grubits Liliána, Szabó Gréta, Dobák Panna és Ritter Lola nyakába került a bronzérem.
Ötödik helyen az U18-as és az U20-as fiúk 4x400 méteres, hatodik az U14-esek 4x100 és 4x600 méteres, hetedik az U14-es lányok 4x600 méteres váltója végzett. A csapatok felkészítésében az ARAK edzői közül, Babos Rita, Leiner Viktória, Borsányi Zoltán, Olasz Tamás, Varga Tamás és Tölgyesi Előd vett részt.
Fotó: Babos Rita