-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Ami közös, ami összeköt - jótékonysági színházi előadás a MOL Arénában
A társulat felajánlotta összes bevételét az Ezredéves Iskola sérült tanulói javára.
Az Imre Sándor Szeretetszínház két fő missziót tűzött ki maga elé: az első cél a művészi élmény nyújtásán túl, bebizonyítani a nagyérdeműnek, hogy a sérült emberek átlépve saját korlátaikat és határaikat, képesek arra, hogy értékeket közvetítsenek, s bebizonyítsák, hogy a társadalom peremére szorulók rétege éppoly értékes és fontos, mint bárki más. Közös előadásaikkal szeretnék ledönteni az előítéletek korlátját épek és sérültek között. A társulat megpróbálja a fogyatékosok világát közelebb hozni az épekéhez. A második cél, jótékonysági előadások szervezése, hogy rászoruló embertársainkon segítsenek.
Az Imre Sándor Szeretetszínház játéka során azt kívánjuk hangsúlyozni, ami közös, ami összeköt minket, s nem azt, ami szétválaszt.
Az első előadáson részt vett Cser-Palkovics András polgármester is, aki elmondta szép kezdeményezés az Imre Sándor Szeretetszínház részéről a Padlás bemutatása és nagy öröm, hogy az esélyegyenlőség hirdetésének fontos állomásaként Székesfehérvárra érkezett ez a dupla előadás. "A színház mottója, hogy azt keresik, "ami összeköt minket, s nem azt, ami szétválaszt." A mai nap is jól mutatja, hogy a fontos dolgokról nem csak beszélni kell, hanem tenni is érte." - fogalmazott Székesfehérvár polgármestere.
A főszervezők részéről az Alba Triatlon Sportegyesület képviseletében Kaiser Tamás elmondta, hogy annak idején, amikor kitalálták, hogy legyen a városban triatlon egyesület és megfogalmazták a célokat, akkor az utánpótlásnevelés mellett nem volt kérdés az sem, hogy a fogyatékkal élőket is szerették volna integrálni a sportágba. Köszöntötte a nézőket Cutler Gym & Fitness részéről Pletser Ádám is, aki minden támogatónak, résztvevőnek megköszönte, hogy létrejöhetett az előadás.