-
Fehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár török alóli visszavételének 336. évfordulójára emlékeztek pénteken. A Nemzeti Emlékhely Várkörút felőli oldalán található emléktáblánál néma koszorúzást tartottak.
2024.05.17. -
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A Szociális Munka Napját ünnepelték - Bernáth Károlyné kapta a város elismerését
Az idei évben Bernáth Károlyné, a Székesfehérvár - Vasútvidék Római Katolikus Plébánia Karitász Csoportjának vezetője érdemelte ki a „Pro Caritate Albae Regiae” díjat.
Bernáth Károlyné közel másfél évtizede vezeti a Székesfehérvár - Vasútvidék Római Katolikus Plébánia Karitász Csoportját, egyéniségére a szolgálatkészség, a kedvesség, a figyelmesség a legjellemzőbb vonások.
Személyesen is különös érzékkel fordul a rászorulók felé, segíti a betegek, a magányosok gondozását. Emellett sikeresen fogja össze a Karitász Csoport munkáját: évente szerveznek ruhavásárokat, élelmiszergyűjtéseket, és nagyon sikeresek az évenkénti Erzsébet-napok alkalmával szervezett agapék és ajándékok a nyugdíjasok részére. A kulturális tevékenységek terén jótékonysági koncerteket, valamint havi rendszerességgel irodalmi teadélutánokat rendeznek.
Az ünnepség elején a 21 Gramm Akusztik műsorát hallhatták a szociális dolgozók.
A szociális dolgozókat köszöntve Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy egy erős város a szolidaritás terén is erős város kell, hogy legyen. "Annak, hogy Székesfehérvár ilyen gazdasági eredményekkel és fejlődéssel rendelkező város, meg kell jelennie a rászorultak támogatásában és segítésében is." - fogalmazott.
"A szociális ellátórendszer legfontosabb elemei a szociális dolgozók, akik készek úgy dönteni, hogy ezen a nem könnyű területen vállalnak munkát, választanak hivatást és olyan embereknek szeretnének segíteni, akik rászorulnak." - tette hozzá Cser-Palkovics András polgármester.
Az ünnepségen átadták a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Oklevélét is. A szervezet a Szociális Munka Napján kitüntetésben részesíti azon kamarai tagjait, akik egészségügyi végzettséggel szociális területen kiemelkedő, példaértékű munkát végeznek.
Az idei évben a Székesfehérvári Egyesített Szociális Intézmény III. számú Idősek Otthonában dolgozó Szakácsné Vass Judit ápolónak ítélték oda a szakdolgozói kamara elismerését.
Pályafutását 1999-ben általános ápolóként kezdte, majd 2005-ben OKJ ápolói képzettséget szerzett. Közel 20 éve szolgálja az idősellátást. Odaadó munkáját lelkiismeretesen, precízen és megbízhatóan végzi, egyenletesen kitűnő teljesítménnyel, a gondozottak és hozzátartozóik megelégedésére. Önzetlen, mindig kész többletfeladatok elvégzésére. Türelme, segítőkészsége kifogyhatatlan és maximális az ellátottak felé.