-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
A legenda folytatódik – 100 nap múlva Gyulai István Memorial
Július 6-án, kedden, Székesfehérváron kerül megrendezésre Magyarország és a régió legrangosabb atlétikai versenye, a World Athletics Continental Tour Gold sorozatába tartozó Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj.
2021.03.29. 09:27 |
A Nagydíjon, mint évente visszatérő nagy nemzetközi sporteseményeken – a Forma-1 és a női kézilabda Final Four mellett, – idén is világ- és olimpiai bajnok atléták vesznek részt, köztük a sportág legnagyobb hazai sztárjaival.A Gyulai István Memorial, mint rangos nemzetközi megmérettetés, fontos állomás a Budapest23 atlétikai világbajnokságra készülő hazai atlétáknak is, akik így hazai pályán versenyezhetnek a legnagyobb külföldi sztárokkal, remélhetőleg magyar közönség előtt. A szervezők arról, hogy szurkolók jelenlétében vagy zárt kapuk mögött rendezik az idei versenyt egy későbbi időpontban, az akkor aktuális járványügyi helyzet alapján döntenek majd.
Kibővül a program: a szervezők tervei szerint az idei viadalon 20 nemzetközi versenyszám megmérettetéseit követhetik a nézők, így ismét kétnapos sztárparádé várható. A már-már elmaradhatatlan magyar közönségkedvenc férfi és női kalapácsvetést július 5-én bonyolítják, míg a többi versenyszám július 6-án kerül megrendezésre.
A nagyszerű eredmények tekintetében bizakodásra ad okot egyrészt, hogy ez lesz az olimpia előtti utolsó nagy megmérettetés sok sztár számára, másrészt a magyar atlétika látványos fejlődése, amit az elmúlt időszakban mutat. Több mint 30 éve fennálló rekordokat döntöttek meg fiatal versenyzőink a téli szezonban, és évtizedek óta nem látott létszámú, 21 fős magyar válogatott jutott ki az idei fedettpályás Európa- bajnokságra Torunba, ahol hatan döntőbe is kerültek a rendkívül szoros mezőnyben, és Krizsán Xénia révén még egy bronzéremmel is gazdagodott a sportág.
Minden fontos információ elérhető a verseny folyamatosan frissülő weboldalán, a www.gyulaimemorial.hu címen, extra tartalmakkal, videókkal, kulisszatitkokkal pedig folyamatosan jelentkeznek a szervezők a rendezvény YouTube, Facebook, Instagram és Twitter oldalán.
A versenyt, mint minden évben, a legendás magyar atléta Gyulai István emlékének ajánlják a szervezők, aki idén lenne 78 éves.