A Királyi Napok legszebb pillanatai

Augusztusban Szent István városa szakrális és világi eseményekkel emlékezett meg több mint ezeréves történelméről. Az ünnepi rendezvények mellett a Koronázási Ünnepi Játékok ideje alatt középkori hangulatot varázsoltak a Belvárosba, a Koronázási szertartásjátékon megidézték Könyves Kálmán életét, esténként a Fény utcán végigsétálva a kódexek lapjain szereplő királyi krónikát mutatták be. A Musica Sacra komolyzenei esten pedig a Nemzeti Emlékhelyhez méltón csendült fel Puccini: Messa di gloriája, itt voltak idén is a katonazenekarok és óriási sikert arattak idén is az óriásbábok.
2015.08.24. 19:10 |
Augusztusban Szent István városa szakrális és világi eseményekkel emlékezett meg több mint ezeréves történelméről. Az ünnepi rendezvények mellett a Koronázási Ünnepi Játékok ideje alatt középkori hangulatot varázsoltak a Belvárosba, a Koronázási szertartásjátékon megidézték Könyves Kálmán életét, esténként a Fény utcán végigsétálva a kódexek lapjain szereplő királyi krónikát mutatták be. A Musica Sacra komolyzenei esten pedig a Nemzeti Emlékhelyhez méltón csendült fel Puccini: Messa di gloriája, itt voltak idén is a katonazenekarok és óriási sikert arattak idén is az óriásbábok. Nemzeti ünnepünk előestéjén az Öreghegyi Mulatságba várták a fehérváriakat, majd felvonulással és gálával indult a Nemzetközi Néptáncfesztivál. Augusztus 20-án pedig az esős időjárás ellenére, élettel telt meg a Belváros, és nagy figyelem kísérte a „Táncra magyar!” című rendezvényt, amelyen határon túli táncegyüttesek léptek színpadra és ezrek kísérték végig a Fehérvári királyok menetét a Belvárosban.

Elkészült a 62-es felújítása

Megnyitották augusztus elején a forgalom előtt a 62-es számú főút seregélyesi elkerülő szakaszát is. A beruházás során elkészült a 10,56 km hosszúságú, 2x1 sávos elkerülő út, két körforgalom, egy háromágú csomópont, egy útkeresztezés, továbbá a kapcsolódó közmű kiváltási munkák is. A 62-es számú főút többi szakaszának felújítása is elkészült nyár végére.

HIM-mel zárt a FEZEN

A Judas Priesttel nyitó FEZEN 2015. az új dobosával érkező HIM-mel zárta be kapuit. A négy teljes értékű nappal üzemelő FEZEN minden eddiginél látogatottabb volt, rögtön a nyitónapon rekordszámú, több mit 13 ezres tömeg gyúlt össze, és a fesztivál minden napján szép számmal érkezett az élőzenére vágyó közönség.

Electro Deluxe az idei Alba Regia Feszten

A világ egyik legsikeresebb soul-funk csapata, az Electro Deluxe is fellépett az idei Alba Regia Feszt első napján. Hétfőn este Székesfehérvár egyik legszebb pontján, a történelmi belvárosban a Hotel Magyar Király előtti téren varázsolták el a nagyérdeműt egy ingyenes koncerttel.
 KÉPGALÉRIA

Rekordszámú táborozó a Napraforgó Városi Napközis Táborban

2015-ben is sikert aratott a Székesfehérváron tanuló általános iskolás gyermekek körében a Napraforgó Városi Napközis Tábor. Minden eddiginél többen táboroztak a Bregyóban, a hat turnus idején a beiratkozottak száma közel 2300 volt.
KÉPGALÉRIA a táborról

Az Országalma másolata is a Szent Korona mellett

A Szent István Emlékév legnagyobb ünnepségeinek idejére érkezett Székesfehérvárra a Szent Korona hiteles másolata. Azóta sokan keresték fel a Városházát, hogy megtekintsék a magyarság számára oly fontos ereklyét. A 2015-ös Királyi Napokra egy újabb koronaékszer-másolat került a nemzet történelmi fővárosába: mostantól az Országalma másolata is a Szent Korona mellett látható.

Könyves Kálmán legendája kelt életre a Nemzeti Emlékhelyen

Az egyedülálló előadás keretében Könyves Kálmán legendája kelt életre parádés szereposztásban, közel kétszáz résztvevővel, óriásbábokkal, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölött.
KÉPGALÉRIA

Székesfehérvár fogadalmi szentmiséje a Székesegyházban

Szent István országfelajánlásának évfordulóján augusztus 14-én, fogadalmi szentmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök a Székesegyházban. A misén, melyen a város és a megye vezetői mellett köztiszteletben álló fehérvári polgárok is részt vettek, főpásztor megújította hazánk felajánlását Szűz Máriának, ahogy azt Szent István király tette 1038-ban a halála előtti napon, amikor trónörökös nélkül maradt az ország.
KÉPGALÉRIA a körmenetről

A szentmisét megelőzően ünnepélyes keretek között vitték át a Magyar Szent Család ereklyéket a Püspökségről a Szent István Bazilikába.

Csodálatos fényjátékkal kezdődött az ünnepségsorozat

Méltó keretet adva a Székesfehérvári Királyi Napoknak idén is ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a tíznapos programsorozat. Az ünnepség keretében bemutatták a Városház tér új térdíszítményét, a Szent István Emlékjelet, majd az ünnepi pillanatokat a Fény utca felkapcsolása zárta.
 
A Fény utca felkapcsolása madártávlatból

Királyi Napok megnyitó a levegőből.

Posted by Székesfehérvár Megyei Jogú Város on 2015. augusztus 14.

Látogatható volt idén is az Osszárium a Nemzeti Emlékhelyen

Ünnepélyes keretek között nyitották meg augusztus 14-én az Osszáriumot a Nemzeti Emlékhelyen. A Székesfehérvári Királyi Napok idején, minden nap látogatható volt az uralkodóink földi maradványait rejtő csontkamra, míg a Nemzeti Emlékhelyet egész augusztusban térítésmentesen tekinthetik meg az érdeklődők.

"A sör szeretetet igényel, hogy sörré legyen"

 Háromfajta kézműves sört hozott forgalomba augusztusban a Székesfehérvári Egyházmegye, melyet a fogadalmi szentmise után mutattott be a székesfehérvári püspök. A Szent Gellért egy pilsner világos sör, a Szent István porter típusú kézműves barna sör, a Szent Imre pedig egy hefeweizen búzasör. Mindhárom fajta sör csatos üvegben került forgalomba, de a Szent Gellért Kézműves Sörözőben csapolják is a legújabb fehérvári sört.

Németh Antal főzőmester elmondta, hogy három alaptípus közül mindenki megtalálhatja a maga kedvencét.

Ezreket vonzottak a könnyűzenei koncertek a Zichy ligeti színpadon

A Zichy ligetnél felállított nagyszínpadon könnyűzenei koncertek vártak mindenkit: első este Caramel varázsolta el a közönséget, előtte Burján Orsi és a Pálinkálom lépett fel, szombaton Polyák Lilla és Homonnay Zsoltra voltak sokan kíváncsiak és nagyon sokan voltak a vasárnapi Ferenczi György és a Rackajam bulin is. Hétfőn szerencsére úgy alakult az időjárás, hogy sikerült megtartani a Budapest Jazz Orchestra koncertet, kedden pedig Geszti Péter és a Gringosztár lépett színpadra.

A középkori élet mindennapjai költöztek be Székesfehérvár belvárosába

Különleges időutazásban volt részük azoknak, akik a Koronázási Ünnepi Játékok idején ellátogatnak Székesfehérvár Belvárosába. Szombattól egészen hétfőn estig egész nap hagyományőrzők, kézművesek, színtársulatok és civil egyesületek idézték meg a középkor sokszínű, hamisítatlan hangulatát.
KÉPGALÉRIA a belvárosi programokról
 
Középkori forgatag a belvárosban

A belvárosi középkori forgatag még két napig vár mindenkit!#KirályiNapok

Posted by Székesfehérvár Megyei Jogú Város on 2015. augusztus 15.

Dicső évszázadok nyomában - a koronázó bazilika nem sírkert!

A Szűz Máriának szentelt királyi koronázó bazilikát bemutató időszaki kiállítást nyílt a Szent István Király Múzeumban. Az intézmény ezzel a tárlattal csatlakozott a Székesfehérvári Királyi Napok programjaihoz.
KÉPGALÉRIA a kiállítás megnyitójáról

Könyves Kálmán élete a belvárosi házak falain

A Fény utca mozgó, történelmi, óriás képregénye ezúttal Könyves Kálmán király életének mozzanatait vetítette elénk. A királyét, akit papnak szántak, mégis király lett. Aki fiatal korában kard helyett kódexlapokat forgatott, így lett kora legműveltebb uralkodója.
KÉPGALÉRIA a Fény utcáról

A Bory-várban adták át a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíjakat

Idén is egy sokatmondó helyszínen, a Bory-várban adták át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjakat, a Deák Dénes Ösztöndíjat és a Deák Dénes Díjat, mely mára a város egyik legfontosabb elismerésévé vált.
KÉPGALÉRIA az ösztöndíjak átadásáról

Előcsalogatták a napot is a fúvósok a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválon

Az Alba Pláza előtt, a Zichy ligetben és a Virágóránál is fúvósok adtak térzenét, majd a Magyar Király Szálló előtti téren volt a III. Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztivál zenekarainak szakalaki bemutatója az-az gyepshow-ja. Négy katonazenekar adott műsort: a székesfehérvári, a kaposvári katonazenekar mellett a veszprémi és a szolnoki légierő zenekara érkezett a királyi városba.
KÉPGALÉRIA a III. Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválról

Musica Sacra - Puccini egyházzenéjével varázsoltak az Alba Regia Szimfonikusok

A Musica Sacra koncert igazi kuriózum volt a komolyzene kedvelőinek, hiszen Giacomo Puccini káprázatos műveit a világ legnagyobb színpadainak sztárjai tolmácsolták fehérvári a közönségnek a Nemzeti Emlékhelyen. Szerencsére az időjárás is kedvezően alakult és az elmúlt napok hősége után, kellemes nyár esti hűvösben élvezhette mintegy kétezer ember Carlo Ponti Jr. világhírű karmester vezényletével az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és az egyesített kórust.
KÉPGALÉRIA a Musica Sacra-ról

Az ég felé tekintve - ünnepi szentmise és kenyérszentelés a Szent Király napján

A hagyományoknak megfelelően Augusztus 20-án a Bazilikában celebrált Szent István napi ünnepi szentmisét Spányi Antal püspök, aki a mise keretében megszentelte az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizáló új kenyeret. Szentbeszédében a püspök a kiemelte, Szent Istvántól tanulhatjuk meg, hogyan élhetünk igazán az ég felé tekintve és hogyan kérhetünk az Istentől erőt ahhoz, hogy elviseljük életünk keresztjeit.
KÉPGALÉRIA a kenyérszentelésről

Díszközgyűlés Szent István ünnepén - átadták a város kitüntetéseit

A Városháza Dísztermében került sor Székesfehérvár Önkormányzatának Szent István napi ünnepi díszközgyűlésére, amelyen átadták az idei Székesfehérvár Díszpolgára és a Pro Civitate díjakat. Városunk díszpolgára lett Dr. Demeter Zsófia és Dr. Forgó Béla, valamint posztumusz elismerésben részesült Májer Lajos. Pro Civitate díjat kapott Dr. Busics György, Dr Hoffer Györgyné Dr. Koltai Sarolta, Horváth Imre, Virágh Ildikó, míg Dr. Hermann Róbert és Kubik Anna Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára lett.
KÉPGALÉRIA a Szent IStván napi Díszközgyűlésről

Táncolt a világ a XX. Nemzetközi Néptáncfesztiválon

Csodálatos és színvonalas produkciókkal kezdődött a jubileumi, XX. Nemzetközi Néptáncfesztivál. Az idei rendezvény újdonságaként a fellépéseknek a Zichy liget adott otthont, amely igazi fesztiválhelyszínné változott.
KÉPGALÉRIA a nyitó gáláról

Királyi Játéktér és Gyermekjátszó a Belvárosban

A Nemzetközi Néptáncfesztivál keretében a legkisebbek is betekintést nyerhetnek más nemzetek szokásaiba, hagyományaiba a Királyi Játéktér és a Királyi Gyermekjátszóban, ahol a Fehérvárra érkezett néptánccsoportok mutatták meg a kicsiknek a náluk jellemző játékokat, táncos népszokásokat.
KÉPGALÉRIA a malajziaiak programjáról

Idén is találkoztak Fehérváron a magyarországi borrendek

A Székesfehérvári Királyi Napok vasárnapi záró napján a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének részvételével idén is megszervezte a Borszakmai Napot, Konferenciát és Borrendi Találkozót a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend.
KÉPGALÉRIA a borrendek fehérvári programjáról

Fehérvári Királyok menete néptáncosokkal és hagyományőrzőkkel

A Székesfehérvári Királyi Napok zárónapján a Szent István térről indult a Fehérvári királyok menete. Az óriásbábokhoz a hagyományőrzők mellett a téren csatlakoztak a XX. Nemzetközi Néptáncfesztivál csoportjai. A fehérváriak kíséretében, Kossuth utcán, Városház téren és Fő utcán keresztül érkeztek meg a Zichy színpadhoz.
KÉPGALÉRIA a Fehérvári Királyok menetéről


Fehérvári Királyok Menete

Fehérvári királyok menete a levegőből#KirályiNapok

Posted by Székesfehérvár Megyei Jogú Város on 2015. augusztus 23.


Gálaesttel zárult a XX. Nemzetközi Néptáncfesztivál Székesfehérváron

Az idén huszadik születésnapját ünneplő Nemzetközi Néptáncfesztivál öt napja alatt a világ népeinek színes népszokásaiból kaphattak ízelítőt a régi és új helyszínekre ellátogatók. Az elmúlt két évtized alatt szép hagyományokat teremtettek a szervezők, az Alba Regia Táncegyüttes, a város és sok száz önkéntes közreműködésével, ám ez a jubileum lehetőséget adott a megújulásra is.
KÉPGALÉRIA a záró gáláról

Tűzijátékkal értek véget az idei Székesfehérvári Királyi Napok

Augusztus 20-án a szervezők a bizonytalan időjárás miatt elhalasztották a tűzijátékot, azonban augusztus 23-án vasárnap este is rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre. A tűzijátékot, mely mintegy 25 percen keresztül tartott, a Palotavárosi tavak túloldaláról lőtték fel.
KÉPGALÉRIA - tűzijátékkal zárultak a Székesfehérvári Királyi Napok