-
Rajzpályázat a Kríziskezelőben
Több mint 200 alkotás érkezett a legkisebbektől a Kríziskezelő Központ Hogyan segíthetek egy hajléktalan embernek? című rajzpályázatára. A legszebb, legötletesebb alkotásokat csütörtökön délután díjazták, de valamennyi gyermek rajza látható lesz a központ Sörházi téri épületében.
2024.05.17. -
Fehérvár katonáit ünnepelték
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a több mint 20 éves hagyományokhoz híven, a Magyar Honvédelem napjához kötődően idén is gálaesttel köszönte meg a helyőrségben szolgáló katonák áldozatos munkáját. A gála előtt 22. alkalommal adták át a Gyuricza-emlékgyűrűt és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának elismerését, a Sipos Gyula-díjat.
2024.05.16. -
Előadás a Regőczi Alapítványról
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek segítésére jött létre a Regőczi Alapítvány. Az alapítvány küldetéséről Herczegh Anita kuratóriumi elnök tartott előadást a székesfehérvári Városháza Dísztermében.
2024.05.16. -
A gyermekorvosi rendelőt támogatták
Közel egymillió-nyolcszázezer forintos orvosi eszközállománnyal gazdagodott a Móri Gyermekorvosi Rendelő. Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. támogatta az intézményt.
2024.05.15.
A 2020. évi költségvetésről tájékoztatták az Érdekegyeztető Fórumot a Városházán
A közszférában dolgozókat képviselő szakszervezetek közötti információáramlást és konzultációt biztosítja az Érdekegyeztető Fórum, amely idei első ülését tartotta a Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester részvételével.
A találkozón elhangzott, hogy a 2020. évi költségvetés előkészítése hónapok óta folyamatosan zajlik, figyelemmel a várható helyi adóbevételekre, az állami finanszírozásra, a város előtt álló feladatokra és lehetőségekre. A helyi gazdaság várhatóan idén a 2019-es szinten teljesít majd, így a saját bevételeknél lassabb mértékű növekedés prognosztizálható. A város alapműködése biztosított ebben az évben is, és folytatódnak az ütemezett fejlesztések.
A büdzsé 25,8 milliárd forint saját bevétellel számol, ebből kiemelkedik a 20,1 milliárd forint iparűzési adó. Az intézmények fenntartására 14,16 milliárd forintot költ idén a város. A minimálbéremelést, a garantált bérminimumot és egyéb önkormányzati bérintézkedéseket 662,7 millió forinttal tervezi a büdzsé. A bérnövekedés részben állami finanszírozással valósulhat meg, ezen túl pedig továbbra is biztosítja a város a közalkalmazottaknak a SZÉP kártyát a cafetéria keretében.
Az intézményeket érintő fejlesztésére – ezen belül számos óvoda felújítására – állami és uniós forrásból 11,6 milliárd, önkormányzati forrásból 1,9 milliárd forint jut 2020-ban, ezen felül jelentkezik a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása javarészt az 5,5 milliárdos kormányzati támogatásból.
Folytatódik az Ybl Miklós Intézményfejlesztési Program, a Saára Gyula Útfelújítási Program és a Kégl György Városi Egészségügyi Program. Összességében elmondható, hogy 2020-ban is biztosított lesz a stabil önkormányzati és intézményi működés.
A Érdekegyeztető Fórum képviselői köszönetüket fejezték ki a város támogatásáért, az intézményi felújításokért, ugyanakkor rávilágítottak a bérfeszültségek csökkentésének fontosságára és a pedagógushiány okozta napi problémákra. A polgármester egy hét múlva, hétfőn nyújtja be a költségvetés tervezetét, melyet február 14-én, pénteken tárgyal a Közgyűlés.