Augusztus 7-ig látható a Kórházvonattal a Don-kanyarban című kiállítás

A Fehérvári Civil Központban nyílt meg Reményi József kiállítása Kórházvonattal a Don-kanyarban címmel. Fotográfiái nem a hadszíntéri eseményeket mutatják be, hanem a mindennapokat. Éppen ebben van a kiállítás jelentősége. Hisz a képeket nézve az 1940-es évek világa tárul a szemünk elé. A képek középpontjában mindenkor az ember áll: szomorúságában, boldogságában, szenvedésében és örömében.
2015.08.03. 07:48 |
A Fehérvári Civil Központban nyílt meg Reményi József kiállítása Kórházvonattal a Don-kanyarban címmel. Fotográfiái nem a hadszíntéri eseményeket mutatják be, hanem a mindennapokat. Éppen ebben van a kiállítás jelentősége. Hisz a képeket nézve az 1940-es évek világa tárul a szemünk elé. A képek középpontjában mindenkor az ember áll: szomorúságában, boldogságában, szenvedésében és örömében. A tárlat augusztus 7-ig látható.

 Reményi József 1911. július 8.-án született Demecserben 5 gyerekes kiskereskedői családban. Az 1930-as évek végén került Budapestre a TUNGSRAM Rt-hez, ahol számviteli szakemberként alkalmazták. Budapestről került a II. világháború alatt a Don folyónál harcoló 2. magyar hadsereg kórházvonatára. Itt az ellátásért felelős gazdasági vezetőként, tartalékos zászlósként, hadnagyként, majd főhadnagyként teljesített szolgálatot.
 
A kórházvonatok feladata a hadműveleti területek tábori kórházaiból a már ellátott sebesültek a hátország hadtest- és vöröskeresztes kórházaiba szállítása volt. További feladatuk volt még a hazai területekről vöröskeresztes ápolónők, orvosok, vezérkari tisztek, gyógyszerek, kötszerek és más egészségügyi anyagok kiszállítása a hadműveleti területekre. A II. világháborúban a keleti frontra oda-vissza ingázva 12 kórházvonat közlekedett. A keleti hadszíntérre tíz-tizenöt napig is eltartott az út. Visszafelé, sebesültekkel megrakva, négy-öt nap alatt ért haza a kórházvonat. Reményi József összesen 17-szer tette meg ezt az utat. Az elsőt rögtön a házasságkötése után egy héttel.
 
A kórházvonaton töltött szolgálata során testközelből tapasztalhatta meg a front szörnyűségeit. Nem csak az emberéleteket követelő háborús pusztítást, de a helyi ukrán lakosság nyomorúságát, éhezését, a magyar katonák, munkaszolgálatosok kiszolgáltatottságát. Minderről személyes hangvételű naplója, több ezer, általa készített fénykép és 1942 decembere és 1943 márciusa között feleségéhez írott személyes hangvételű levelei tanúskodnak.
 
A háború, illetve az amerikai fogsága után Reményi József immáron 5 fősre gyarapodott családjával a XIII. kerületben telepedett le. A család 1947-ben a Béke úti lakótelepre, majd 1957-ben a Kresz Géza utcába költözött. Feleségével, 1998 júliusában bekövetkezett haláláig, több, mint 30 évig Budapest XIII. kerületében élt.