Gombaházi Zengő, a zenemanó és az óvodások találkozása a muzsikával

A Pozsonyi úton, a Gyöngyvirág óvodában az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Hangszervilág-sorozatának előadásában az óvodás gyerekek Bergerné Szőnyi Anna meséjén keresztül Gombaházi Zengő manóval kalandozhattak Varázslatos Hangszerországban, ahol ebben a hónapban a vonóshangszerek mutatkoztak be, Bergerné Szőnyi Anna és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vonósai közreműködésével.
2021.10.21. 12:03 |
Gombaházi Zengő, a zenemanó és az óvodások találkozása a muzsikával

A kicsik érdekes programmal gazdagodtak, és biztos, hogy már tudják, és nem felejtik el: a zene szép, a zenét jó hallgatni, játszani.    

A gyerekcsoportok jöttek, a hatalmas szőnyegre lecsücsültek, az öt zenész is helyet foglalt a hangszereikkel, és a házigazda Bergerné Szőnyi Anna belekezdett mondandójába. Mert a zene megismertetését, szeretetét nem lehet elég korán kezdeni.

- Kodály Zoltán azt mondta, hogy a gyerek születése előtt 9 hónappal, amikor a jövendő gyermek az anyja pocakjában van, érdemes elkezdeni a zenére nevelést. Én is ezt vallom, ha nem is olyan korán, mint azt Kodály mondta, de már az óvodásokkal igyekszünk megismertetni a hangszereket. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei bemutatják a hangszereiket, és igyekeznek meggyőzni az apróságokat, hogy amint kicsit nagyobbak lesznek, iratkozzanak be a zeneiskolába, és vegyenek részt a zenei képzésben, hiszen sokkal gazdagabbá válnak azáltal, ha ismerik, művelik életünk csodáját, a muzsikát. A hangszerek bemutatását beleszőjük a mesébe. De a lényeg: a kicsiket rendre magával ragadja a zene, amit kiegészítünk közös énekléssel - mondta.

- A zenészek fontos feladatuknak tekintik, hogy minél több helyen népszerűsítsék a hivatásukat, minél több emberrel kedveltessék meg a zenét. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar különböző programokba vonja be az óvodásokat, az iskolásokat – mondta Kozáriné Szabó Szilvia.

Anna, a házigazda kedves történetbe vonta be azonnal a gyerekeket. Akik vevők voltak erre, aktívan énekeltek, ha kellett, eljátszották a dalokat, lelkesen válaszoltak a kérdésekre. A zenészek színesen meséltek a hangszerükről, bemutatták azok alkotó részeit, izgalmas, meseszerű hangokat kicsalva azokból.

A kicsik érdekes programmal gazdagodtak, és biztos, hogy már tudják, és nem felejtik el: a zene szép, a zenét jó hallgatni, játszani.