Augusztus 31-én is lesz tárlatvezetés a Színek és színek megint kiállításon

A „Színek és színek megint” – válogatás Aba-Novák Vilmos alkotásaiból” című kiállításhoz kapcsolódóan tart ingyenes szakmai tárlatvezetést augusztus 31-én 17 órától Szűcs Erzsébet művészettörténész. A kiállítás október 29-ig tekinthető meg, a Csók István Képtár hétfőtől péntekig, valamint vasárnap 10-18 óra, szombaton 9-18 óra között várja a látogatókat.
2017.08.24. 07:47 |
Augusztus 31-én is lesz tárlatvezetés a Színek és színek megint kiállításon
A számos magán- és közgyűjteményből - a Nemzeti Galériából, Pécsről, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is érkeztek képek - válogatott tárlat anyaga a kiállítóhely mindkét szintjét megtölti: a földszinten életképeket – családról, népéletből merített jelenetekről, cirkuszról – és tájképeket láthat a közönség, az emeleten az olaszországi tartózkodása idején festett művei, korai tájképei, összesen mintegy 30 festmény és a „Magyar-francia történelmi kapcsolatok” című pannó csodálható meg.