A Miskolc Renegades sem tudta megállítani a Fehérvár Enthronerst

A FEZEN Divízió I-es bajnokság második fordulójában a Fehérvár Enthroners hazai pályán fogadta a Miskolc Renegades együttesét. A két veretlen alakulat összecsapásából a Fehérvári Koronázók jöttek ki jobban, akik végig kézben tartották a meccset, és magabiztos 34-12-es sikert arattak. Győzelmével a Fehérvár Enthroners már két sikernél tart a bajnokságban. Legközelebb május 14-én, Debrecenben lép pályára a fehérvári együttes.
2017.04.16. 18:02 |
A Miskolc Renegades sem tudta megállítani a Fehérvár Enthronerst
A mérkőzés első perceit a kapkodás jellemezte, mindkét együttes bántóan sok technikai hibával játszott. A fehérváriak lelkiállapotát leginkább Antonio Roane nyugtatta meg, aki első futásából rögtön touchdown-t ért el, 37 yardról. Az első bajnokihoz hasonlóan a fehérvári védelem ezen az összecsapáson is remekül teljesített, hiszen az első negyedben rendre visszavert minden próbálkozást a defense. A sok szabálytalansággal és játékmegszakítással tarkított első 12 perc végül 6-0-s Enthroners előnnyel ért véget.

A második negyedben sokkal nagyobb sebességfokozatba kapcsoltak elsősorban Erős Márknak köszönhetően a Fehérvári Koronázók. Az Enthroners irányítója gondolt egy merészet a második negyed elején, és meg sem állt a célterületig. Az újabb touchdown-al és Zách György rúgásával már 13-0-ra vezetett a hazai alakulat. Erős ezt követően is lendületben maradt: passzával sikeresen találta meg Tóth Nándort, így újabb hat pontot ért el Pál Tibor Kornél alakulata, Zách pontos rúgása után pedig már 20-0-at mutatott az eredményjelző.

Közvetlenül a nagyszünet előtt Sándor Gergő révén ismét touchdown-t ért el az Enthroners, Zách ráadásul ezúttal is biztosan értékesítette a rúgást, így 27-0-s előnyre tett szert a hazai csapat. Némi bosszankodásra adhatott okot, hogy egy visszahordásból Anthony Green révén hat pontot ért el a Miskolc Renegades. Panaszra azonban nem lehetett ok, hiszen így is 27-6-os előnnyel mehetett pihenőre a Fehérvár Enthroners.
A nagyszünet utáni negyed jobbára a védekező egységekről szólt, hiszen nem született pont ebben a 12 percben. Az Enthroners legnagyobb esélyét egy field goal jelentette az újabb pontszerzésre, ám Zách György próbálkozása ezúttal pontatlannak bizonyult. 21 pontos előnyét azonban továbbra is magabiztosan őrizte az Enthroners, amely kedvező helyzetből várhatta az utolsó 12 percet.

A negyedik negyed ettől függetlenül nem indult jól a hazai csapatnak, ugyanis rögtön touchdown-t ért el a Miskolc Renegades, amely 27-12-re zárkózott fel. Ezt követően több olyan hiba is előjött az Enthroners játékában, amelyet mindenképpen ki kell javítani, ám a fehérvári győzelem összességében nem forgott veszélyben. A végén Márkus Dominik touchdown-ja döntötte el végérvényesen a meccset. A Fehérvári Koronázók 34-12-re győztek, és ezzel második sikerüket aratták a FEZEN Divízió I-es bajnokságban. A gárda így győzelemmel köszöntötte a születés- és névnapos Pál Tibor Kornél vezetőedzőt.
Legközelebb május 14-én, Debrecenben lép pályára a fehérvári alakulat. A húsvéti ünnepek ellenére ismét megteltek a lelátók a First Fielden, ahova ezúttal is 2500-an látogattak ki. Az emlékezetes győzelmen kívül a Fehérvári Ifjúsági Fúvószenekar és a Fehérvár Bluebirds szurkolólányai gondoskodtak a remek hangulatról.