A II. világháború befejezésére emlékeztek a katonatemetőkben

Városszerte néma koszorúzásokkal emlékeztek meg május 9-én Székesfehérváron a II. világháború európai befejezéséről. Az Európa Nap alkalmából koszorúzások voltak a Béke téri, majd a Szentlélek katonatemetőben, a Városház téren, illetve a pákozdi Katonai Emlékparkban és a csalai katonatemetőben is elhelyezték az emlékezés virágait.
2017.05.09. 13:02 |

1945. május 8-án, éjjel 23 óra 01 perckor a Wermacht csapatai minden frontszakaszon beszüntették a harci tevékenységet. A náci Harmadik Birodalom feltétel nélkül kapitulált a Szövetségesek előtt. Véget ért Európában az 1939. szeptember elseje óta tartó rémálom, a 2. világháború. A közel 60 millió áldozatot követelő vérontást követően az egész kontinens fellélegzett.

A világháború európai befejezésének tiszteletére, a hagyományokhoz hűen idén is közösen szervezett tiszteletadásokat városszerte több helyszínen Székesfehérvár Önkormányzata, a Fejér Megyei Önkormányzat, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság. A néma koszorúzások 10 órakor a Béke téri orosz katonatemetőben kezdődtek, ahol Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Horváth Miklós Csaba tanácsnok és Fürst Tamás, az ÖHP ezredese helyezett el koszorút.Ezt követően szintén koszorúztak a Sárkeresztúri úti Szentlélek katonatemetőben, ahol a Fejér Megyei Önkormányzatot Wilmek Tibor, Székesfehérvár Önkormányzatát pedig Viza Attila közbiztonsági tanácsnok képviselte, míg az ÖHP részéről dr. Pap Gyula ezredes koszorúzott.Délben, a Városház téren, a közlemúltban felújított II. világháborús emlékműnél közösen rótta le kegyeletét Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és Törő Gábor országgyűlési képviselő.

A megemlékezések a Pákozdi Katonai Emlékparkban fejeződtek be, ahol Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő és Bíró István ezredes helyezett el koszorút. A csalai orosz katonatemetőben szintén koszorút helyeztek el a nap folyamán.

Közélet

  1. Ilyen volt a szeptemberi szúnyogirtás a levegőből

    A szúnyogirtást csípésszám vizsgálat előzi meg. Ez az elmúlt napokban igen magas, percenkénti 75-110 csípésszámot mért Fehérváron. A csütörtöki irtást az Önkormányzat megrendelésére a Városgondnokság végeztette. Az indulás előtt a térképes egyeztetés mellett az irtószer mennyiségét is ellenőrizték, továbbá minden gépen van GPS követő ami rögzítette a pontos repülési útvonalat is.

    2018.09.20.
  2. Fogyatékkal élők juthatnak kommunikációs eszközökhöz - még jelentkezhet a programra

    Fogyatékkal élő emberek juthatnak korszerű info-kommunikációs eszközökhöz a „Korlátok nélkül – mozgáskorlátozott emberek info-kommunikációs akadálymentesítése” elnevezésű országos program keretében. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 600 fő mozgáskorlátozott embert támogat olyan eszközökkel, amelyek a mindennapi ügyintézést, a képzéseket és a munkavállalást segítik. Ilyen eszközök az egérkiváltó eszközök, a speciális billentyűzetek, kapcsolók vagy tekintetkövető eszközök. 

    2018.09.20.
  3. A hagyomány folytatódik - gólyabál lesz október 10-én a Magyar Királyban

    Ebben az évben már a harmadik Székesfehérvári Felsőoktatási Gólyabál várja a városban tanuló elsőéves egyetemi hallgatókat október 10-én. A Hotel Magyar Király kapui 20.30 órakor tárulnak ki, a buli hajnalig négyig tart majd bálkirálynő- és bálkirályválasztással, tombolával és persze kiváló zenékkel.

    2018.09.20.
  4. Mise és közös imádság vasárnap a Szőlő utcai keresztnél

    Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szerveznek szabadtéri misét a Szőlő utcai keresztnél, a Szent kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódva. A vasárnap 15 órakor kezdődő misét Tóth Tamás esperes, plébános celebrálja.

    2018.09.20.

A legszebb pillanatok

Eseménynaptár

2018. Szeptember
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek