Virágos Székesfehérvár 2024.

Turizmus

Buszmenetrend 2023.

hirdetés

Facebook

ÖKK Fehérvár Spotify

Ügyintézés

Önkormányzat

Közélet

  1. Közgyűlési összefoglaló

    Pénteken délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek a repülőnapon történt tragédia áldozataira. A képviselők módosították a város költésvetését, melynek értelmében háromezer önkormányzati munkavállalónak biztosítanak novemberben egyszeri kiegészítő juttatást, mely a legtöbb dolgozó esetében százezer forint lesz.

    2023.09.22.
  2. Alzheimer-világnap Fehérváron

    A hagyományoknak megfelelően ismét egész napos programsorozatot szerveztek az Alzheimer-világnap alkalmából Székesfehérváron. A Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában a megnyitót követően szakorvosi előadások, gyógytornász és kutyaterápiás bemutatók zajlottak, majd a világnapot jelképező lila sétával és senior örömtánccal folytatódott a rendezvény.

    2023.09.21.
  3. A szakdolgozókat köszöntötték

    Tizenegyedik alkalommal szervezték meg a Fejér Vármegyei Szakdolgozói Napot a Hotel Magyar Király Szállóban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének rendezésében. Az ünnepségen okleveleket adtak át és itt került sor az Aranylámpás Díj átadására is, amit idén Dr. Andavölgyiné Tóth Márta, a Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-Csecsemő-és Gyermek osztályának főnővére kapott.

    2023.09.21.
  4. Honvédelmi nap a Vasváriban

    A Vasvári Pál Általános Iskola számára fontos a hazafias nevelés. Az intézményben minden évben megrendezik a honvédelmi hetet. Hétfőn a honvédelmi napon színes programokon vehettek részt az alsó tagozatos gyerekek.

    2023.09.25.
  5. Megújul a Városháza díszudvara

    Kezdődik a Városháza díszudvarának a felújítása. Szeptember 28-án adják át a munkaterületet. A felújítást saját forrásból valósítja meg a város.

    2023.09.25.

Kultúra

  1. Bodzavirág és a zene ereje

    Balázs Árpád zeneszerzővel ünnepelhetjük idén A zene világnapját, ráadásul dupla ünnep lesz, hiszen a híres kórusmű, a Bodzavirág szerzője születésnapján látogat el Székesfehérvárra. Október elsején, vasárnap az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, összefogva a helyi és környékbeli kórusokkal és zenekarokkal az Alba Regia Sportcsarnokban mutatja meg a zene erejét.

    2023.09.25.
  2. Szent Mihály-nap Szárazréten

    Szeptember utolsó szombatján ismét Szent Mihály-napi családi eseményre hívja a közönséget a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ. A Közösségi Központ – Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar hagyományos programjában fellép többek között a Kiskalász duó és Hevesi Tamás, az érdeklődőket egész délután sok játék is várja. A belépés ingyenes.

    2023.09.25.
  3. A modern nő portréja

    Mary Stevenson Cassatt impresszionista festő és grafikus munkásságával ismerkedhetnek meg a nézők az Exhibition on Screen művészettörténeti sorozat új részében szeptember 29-én, pénteken 18 órától a Barátság moziban. A modern nők, anyák festőjeként ismertté vált művészt bemutató filmre már váltható belépő a mozi pénztárában és honlapján.

    2023.09.25.
  4. Bélyegkiállítás

    Befejeződött a "Múlt és jelen a bélyeggyűjtésben" háromnapos találkozó a Voke Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A zárónapon börzével búcsúztak a résztvevők.

    2023.09.25.
  5. Éremgyűjtő találkozó

    Éremgyűjtő találkozót és kiállítást rendezett a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezete. A rendezvényen bemutatták a Fehérvári Nagyjaink-sorozat keretében kiadott új érmét is.

    2023.09.25.

Városfejlesztés

  1. Megújul a Városháza díszudvara

    A Városháza felújítását követően hamarosan megszépül a díszudvar is. A csütörtöki munkaterület-átadással megkezdődik a beruházás, amely a közművek teljes cseréjével indul. Erről közösségi oldalán is hírt adott Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András.

    2023.09.25.
  2. Tisztító robotot teszteltek

    Több nemzetközi gyártó, a legújabb technológiával dolgozó tisztítórobotját tesztelik a Sóstói Stadionban. Guti Péter, a Városfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az általuk üzemeltetett nagyméretű létesítmények tisztítására keresnek modern, innovatív megoldást a jövő vonatkozásában.

    2023.09.21.
  3. Kész a Sziget utcai iskola

    Elkészült a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget Utcai Tagintézményének teljes energetikai felújítása. A több mint negyvenéves épület a munkálatok során hő- és tetőszigetelést kapott, modern nyílászárókat szereltek fel, és elvégezték a fűtési rendszer korszerűsítését is. A részletekről hétfőn délelőtt számoltak be a Sziget utcai Iskola udvarán.

    2023.09.18.
  4. Bokrétaünnep az új kórházi tömbnél

    A Modern Városok Program keretében megvalósuló fehérvári fejlesztések egyik legfontosabb eleme a Szent György Kórház új épülettömbje. A Magyar Kormány összességében több mint 16 milliárd forintos támogatásával zajló nagyberuházás eredményének köszönhetően még modernebb és teljesebb körű gyógyítási munka valósulhatnak majd meg, szolgálva a fehérváriakat és az ellátási területen élőket.

    2023.09.15.
  5. Áthelyezik a buszmegállót

    Egy új, ideiglenes peront és buszmegállót építenek ki a Palotai út 79-es számú ház mögött a Tansütöde előtt. Ide helyezik át hamarosan a mintegy 200 méterre található buszmegállót, így az közelebb kerül a lakótelephez és a temető melletti jelzőlámpás gyalogos átkelőhelyhez is a 30-as, a 36-os és a 37-es busz megállója.

    2023.09.06.

Gazdaság

  1. KarrierKavalkád Fehérváron

    A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ és a Konnekt Egyesület 2023. december 2-án, szombaton KarrierKavalkádot szervez a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületében, ahol előadások, szakmai beszélgetések, önismereti workshopok segíthetnek abban, hogy a fiatalok megtalálhassák, vagy közelebbről megismerhessék álmaik szakmáját.

    2023.09.25.
  2. Coop Rally Fehérvári megállóval – a minőségi magyar élelmiszereket népszerűsítik

    A COOP üzletlánc a korábbi évek hagyományait követve 17. alkalommal szervezte meg a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és termékeket középpontba állító COOP Rallyt. Az állomások között idén is szerepelt a székesfehérvári Alföldi Tej Kft., amely az elmúlt 20 évben kiemelkedő résztvevőjévé vált a magyarországi tejtermelő és tejfeldolgozó piacnak.

    2023.09.14.
  3. Fehérvári sikerek az Euroskillsen

    Egy arany- és egy ezüstéremmel térhettek haza a székesfehérvári fiatalok a Szakmák Európa-bajnokságáról! A Gdanksban megrendezett Euroskills 2023 versenyen Nagy Dániel, a Vörösmarty Technikum volt diákja épületasztalos kategóriában lett a legjobb, míg Kovács Erik és Farkas Bálint, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar hallgatói az ipari robotika versenyében második helyezést értek el.

    2023.09.11.
  4. Szczecinekbe szállítanak

    Az Electrobus Europe ügyvezető igazgatója Sipos Zoltán és a Lengyelország északnyugati részén fekvő Szczecinek város polgármestere Daniel Rak aláírásukkal erősítették meg az Ikarus győzelmét a város elektromos buszokra kiírt közbeszerzési tenderén.

    2023.08.31.
  5. Kiváló szakember díj

    Vállalatvezetők, cégvezetők javaslatait várja a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a "Kiváló Szakember Díj" kitüntetésre. A díjat a példaértékű és kiváló szakmai tevékenység elismerésére alapította a kamara, mellyel a kamara példát kívánt állítani a fiatalok, szakmai közösségek és vállalati szakemberek számára.

    2023.08.29.

Fehérvári színes

  1. A Turizmus Világnapját ünneplik

    A Turizmus Világnapja alkalmából a Tourinform Iroda ingyenes Belvárosi sétával várja az érdeklődőket. A körülbelül 1-1,5 órás séta során a történelmi látnivalókon túl a Hiemer-ház, a Püspöki palota és a Városháza udvarát is meglátogathatják a résztvevők, akiknek így csak a kiállítási belépődíjakért kell fizetniük.

    2023.09.25.
  2. Most vasárnap lesz a Lecsó

    Az időjárás miatt biztonságosan és élményt nyújtó módon nem lehetett volna szombaton megtartani a lecsófesztivált - írta Facebook válaszában Fehérvár polgármestere azokra a hozzászólásokra reagálva, amik a rendezvény elhalasztásával kapcsolatban érkeztek. "Természetesen nagyon sajnálom személyesen én is, a szervezők is, hogy így alakult, de az időjárást nem tudjuk befolyásolni. Ez (sajnos) nem "polgármesteri hatáskör"."

    2023.09.25.
  3. Bütykölde az Aranybulla Könyvtárban

    Folytatódik a Bütykölde című kreatív programsorozat az Aranybulla Könyvtárban. Szeptember 26-án, kedden 16.30 órai kezdettel őszi ajtódíszek készítésére hívja az érdeklődőket az intézmény. A részvétel ingyenes.

    2023.09.25.
  4. Sünöket engednek szabadon

    A Sóstó Vadvédelmi Központban gyógyult és nevelkedett sünök nagy részét az elkövetkező időszakban engedik szabadon, főleg zártkerti gyümölcsösök közelében. A bekerült állatok a legkülönfélébb betegségekkel és sérülésekkel érkeztek, idén eddig 127-en és nagyjából felük kezdhet új életet most ősszel és segítheti a sünök fennmaradását.

    2023.09.25.
  5. Folytatódik a Fecsegő

    Szeptember 25-én folytatódik a Fecsegő, avagy arcok, harcok, emberek, életutak beszélgetős est. Silye Sándor újságíró vendége ezúttal Nagy Judit, a Szabad Színház művészeti vezetője lesz az Nyitrai úti Közösségi Házban.

    2023.09.25.

Várostörténet

  1. Wathay Ferencre emlékeztek

    A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról kedden a Prohászka ligetben. Az ünnepségen dr. Vizi László Tamás PhD történész mondott beszédet, majd az emlékezők koszorúzással tisztelegtek a várvédő kapitány emléke előtt.

    2023.09.19.
  2. Wathay-emléknap

    A hagyományokhoz hűen, katonai tiszteletadás mellett emlékeznek meg Székesfehérvár 1601-es, török uralom alóli ideiglenes felszabadításáról szeptember 19-én. A Prohászka ligetben kedden 14 órakor kezdődő ünnepségen dr. Vizi László Tamás Phd. történész mond beszédet, majd elismerések átadásával folytatódik az esemény, amely koszorúzással zárul Wathay Ferenc vicekapitány szobránál. A szervező, Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület szeretettel várja a megemlékezőket.

    2023.09.18.
  3. Városházi séta a polgármesterrel

    A Kulturális Örökség Napjainak keretében szép számmal érkeztek látogatók a Városházára szombaton délután, ahol délután kettőkor és négykor Cser-Palkovics András polgármesterrel és Kulcsárné Németh Mariann idegenvezetővel lehetett bejárni a nemrégiben felújított barokk épületet.

    2023.09.16.
  4. 36 éve tértek haza

    A fehérvári Fa Nándor és Gál József voltak az elsők, akik magyarként egy vitroláson megkerülték a Földet. 70 ezer kilométert utaztak a 15 négyzetméteres hajón, 12 országban kötöttek ki és összesen 295 napot töltöttek vízen.

    2023.09.12.
  5. 120 éve történt

    Éppen 120 évvel ezelőtt indult el a villamosenergia-termelés Székesfehérváron. A jubileum alkalmából a SZÉPHŐ Zrt. különleges időutazásra hívja az érdeklődőket. Legközelebb augusztus 17-én csütörtökön, 17:00 órai kezdettel, várják az érdeklődőket, a programra telefonon vagy e-mailben lehet bejelentkezni.

    2023.08.07.

Interjú

  1. kravátli-történetek az ÖKK Podcastban

    A nyakkendő kicsit olyan, mint a csokoládéfajták, amelyeket Gombóc Artúr szeret. Van belőle egyszerű, csíkos, geometrikus, pöttyös, törökmintás, skótkockás, egyedileg festett, és van kicsi, nagy, rövid, hosszú, széles és keskeny. Hogy a férfiak öltözékkiegészítőjének kimeríthetetlen a tárháza, arról tanúskodik az a nyakkendőgyűjtemény, amelyet a Homonnán élő Anna Šimkuličova nyugalmazott újságíró, képzőművész alapított egy Apák-napi rendezvényre készülve. 

    2023.08.24.
  2. Nem kötődik, de van, hogy sír

    A Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója az augusztus 20-i ünnepi díszközgyűlésen Székesfehérvár Díszpolgára kitüntetést vehetett át.

    2023.08.24.
  3. Beszélgetés a Királyi Napokról

    Egy szép hagyományokkal rendelkező fesztiválból, a Szent Istvánhoz kapcsolódó szakrális programokból és a város ünnepi eseményeiből született meg 10 éve a Székesfehérvári Királyi Napok. Az összművészeti fesztivál egy hetében a fehérváriak az ideérkező vendégekkel együtt készülnek augusztus 20-ra.

    2023.08.11.
  4. A legnagyobb elismerés a taps

    Katonazenészi és zeneszerzői tevékenysége elismeréseként Egressy Béni-díjat vehetett át a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar karmestere a Honvédelem Napja alkalmából. Ruff Tamás őrnagy 13 éve vezeti a Fricsay-díjas Helyőrségi Zenekart, ám emellett számos kisebb-nagyobb zenei formáció alapítója. Láthattuk musicalegyüttesek és könnyűzenei kisegyüttes élén a városban, néhány éve pedig az Alba Regia Szimfonikus Zenekar vezetője.

    2023.08.09.
  5. JóPont Adománybolt a Sarlón

     „Ha van egy otthonülő nagymamád/nagypapád, akkor feltétlenül bíztasd arra hogy a korosztálya körében mozgassa át magát, cseréljen receptet, érezze jól magát és mozduljon ki otthonról!” – így adta hírül a JóPont Alapítvány, hogy az általuk életrehívott, immár Székesfehérváron is megtalálható JóPont Adománybolt bevételéből ingyenes gerinctornát biztosítanak júliusban és augusztusban a fehérvári senioroknak, akiket a Köfém Művelődési Házban várnak hétfőnként.

    2023.07.14.

Tegyünk Együtt 2030.

Eseménynaptár

2023. Szeptember
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

városgondnokság hibabejelentés

Székesfehérvári Futók Köre

KÉMÉNYSEPRŐ-IPARI KÖZSZOLGÁLTATÁS

Városi hírlevél feliratkozás

Webkamera


Nyitott tornatermek

Nyitott tornatermek

Vörösmarty Rádió

Fehérvár Magazin