Ismét nem bírt a Zalaegerszeggel az Alba Fehérvár

Zalaegerszegen folytatta szereplését a kosárlabda-bajnokság középszakaszában a listavezető Alba Fehérvár Puebla Plus. Az első és a harmadik negyed elején is a fehérváriak játszottak jobban, de összességében ez kevésnek bizonyult, mert sok eladott labdájuk volt, a védekezésbe is több hiba csúszott, így az Ubilla vezette zalaiak végül is magabiztosan győzni tudtak. A két csapat fehérvári meccsét az utolsó pillanatban nyerték, most nem volt ilyen izgalmas a vége.Vereségével az Alba előnye egy győzelemre csökkent a Szolnokot kiütő Körmend előtt, és még két mérkőzése van hátra a középszakaszból.
ZTE - Alba Fehérvár Puebla Plus 88-76
2017.04.27. 19:46 |
Ismét nem bírt a Zalaegerszeggel az Alba Fehérvár

Ismét Shepard nélkül állt fel az Alba, de mint legutóbb a Falco ellen, ez nem akadályozta meg abban, hogy jól kezdjen. Lóránték előbb 6-0-ra, majd 10-3-ra vezettek, ekkor ébredt a mostanában nagy formában játszó zalai csapat. Főleg Ubilla vette hátára az övéit, az irányító zsinórban szórta a triplákat, duplákat, vezérletével gyorsan egyenlített és fordított a Zete. Fehérvári részről jobban eloszlottak a pontok, csak éppen kevesebb volt belőlük, az első negyed végén Keller Iván egy ziccerrel négy pontra tudta felhozni csapatát. A hazaiak négy triplát dobtak, az Alba egyet sem tíz perc alatt - ez pedig komoly differencia, főleg idegenben.

A második negyed elején Taylor törte meg a jeget, megvolt az első fehérvári hármas, miközben sikerült kivédekezni pár zalai támadást. Kiss Raul mutatta meg, hogy már több ígéretes fiatalnál, majd a két együttes fehérvári meccsét eldöntő Szabó megint keserített minket egy triplával, úgyhogy nem tudott egyenlíteni  a Dzunics-csapat. Amelyben ismét kevés játékost forgatott a mester, de Keller Ivánra nem lehetett panasz, és Farr is jobban jászott, mint a Falco ellen. Minden felzárkózásra válaszoltak a hazaiak, egy másik ex-fehérvári, Wright kosarával először vezettek tízzel, és hiába kapaszkodott az Alba, Ubilla bevágta negyedik tripláját is. Brandon Taylor nem maradt adósa, a fehérvári irányító neve mellé szünetig 10 pont, 5 lepattanó, 5 assziszt került, kár, hogy a félidő utolsó kosarát megint Szabó dobta, héttel mentek vele a hazaiak.

Lóránt triplával nyitott fordulás után, és miközben a fehér mezesek kihagyták a dobásaikat, az Alba egy 9-2-es etappal kiegyenlített. Sőt, sok elrontott támadás után Markovics révén a veztést is megszerezte, a harmadik negyed első felében szinte teljesen "impotenssé" váló ZTE ellen. Igazából egyik csapat sem lehetett büszke erre a periódusra, sok volt a kezdetleges hiba. Mohácsi hosszú hazai gólcsendet tört meg egy triplával, válaszképp Farr tizedik pontját szerezte. A zalaiak alacsonyabb szerkezetre váltottak, mert a meccs elején megsérülő Drungilas után egy ütközés miatt a másik center, Wrigh is kivált. Szabó tartotta a frontot a palánk alatt, egymaga visszavette a vezetést, az Alba pedig a negyed végén képtelen volt betalálni. Sajnálhatták a vendégek, mert a végére elkapta a fonalat a Zete és majdnem visszaállította a korábbi különbséget.

A negyedik negyed elején pedig úgy tűnt, el is dönti a meccset, hiszen megint tíz lett közte, miután csak a hazaiak találtak be. Persze ismét Taylor zárta le ezt a rossz periódust, de ekkor a közönség támogatását élvező zalaiak nagyon magabiztosak voltak. Hiába szedett több lepattanót a Fehérvár, a rossz dobások miatt nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. Ubilla tovább villogott, a tizedik gólpasszát is kiosztotta, csapata pedig tizenhárommal vezetett. Markovics és Taylor pontjaival kicsit közelebb jött, de rengeteg labdát eladott, így saját dolgát nehezítette meg az Alba. Mohammednek szinte semmi nem sikerült, de a társak sem figyeltek, könnyű kosarakat engedtek, így ünnepelhetett a zalai tábor. Keller Ákos közelről, Brandon Taylor távolról betalált, odaát pedig Benke csatlakozott a "tízen túliak társaságához". Ellentétben a fehérvári meccsel, itt nem volt szoros végjáték, de megint a ZTE nyert, ezzel a két csapat idei négy meccsét tekintve "kiegyenlített" (2-2). És versenyben maradt akár a legjobb helyezésért is, bár két győzelemmel még jobban áll nála az Alba. A Körmendet viszont már csak eggyel előzi a listavezető, amely vasárnap Szolnokon szerepel.

Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár Puebla Plus 88-76 (24-20, 21-18, 15-17, 28-21)

Alba Fehérvár: Taylor 18/12, Mohammed 7, Markovics 9, Lóránt 13/3, Keller Á.12. Csere: Farr 11/3, Keller I. 6.

Fotó: kosarsport.hu (archív)