-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Zséda Fehérvár Big Banddel közös koncertje az Alba Regia Feszt Nagyszínpadán
A Bartók Béla tér felújítása miatt idén ideiglenesen a Zichy ligetbe költözik az Alba Regia Feszt. A nagyszínpad nem a Fő utca, hanem a liget felé lesz és a Zenepavilon környékére építiük majd a kisebbik színpadot.
A két színpadon rotációban lesznek a koncertek, miközben a környékbeli borászok nedűit lehet kóstolni.
Az Alba Regia Feszt további programja:
NAGYSZÍNPAD – Zichy Liget
augusztus 1., csütörtök
19:00 Halper Hendrix Experiment
22:00 Fehérvár Big Band feat. ZSÉDA
augusztus 2., péntek
19:00 Vörös Janka New Series
22:00 MÖRK
augusztus 3., szombat
19:00 BIN-JIP
22:00 Deseő Csaba 80!
KISSZÍNPAD – Zichy Liget
augusztus 1., csütörtök
17:30 Vörös Tamás Projekt
20:30 Shaibo
augusztus 2., péntek
17:30 DAS Trio
20:30 Éva Muck Trio feat. Muck Ferenc
augusztus 2., szombat
17:30 Cymbal Rush
20:30 Mini Acoustic Word Bartók On Rock