Győzött Zalaegerszegen és bajnoki döntős az Alba!

Négy nap szünet után ismét összecsapott a bajnoki elődöntőben az Alba Fehérvár és a Zalaegerszeg, ezúttal a fehérváriak voltak a vendégek. A korábbi sérültek mindkét oldalon felépültek, és végig szoros, kiélezett meccset játszottak. Az első félidőben már tizennéggyel is vezetett a ZTE, de utolérte ellenfelét az Alba. A negyedik negyedben összejött a fordítás is, és jó védkezéssel megőrizte kis előnyét, ezzel pedig megnyerte az elődöntőt és bejutott a döntőbe Dzunics Braniszlav csapata.
ZTE - Alba Fehérvár Puebla Plus 74-79
2017.06.03. 20:04 |
Győzött Zalaegerszegen és bajnoki döntős az Alba!

Ahogy várható volt, mindenkit összedrótoztak Zalában, így Norfleet, Ubilla és Benke is ott volt a parketten a hazaik szempontjából győzelmi kényszer alatt játszott meccsen. Be is köszöntek az első negyedben, mégis Drungilas pontjai jelentették leginkább a különbséget, ezekkel vezetett folyamatosan a ZTE. Az Albában is játszhatott a nemrég még sérült Edwards, aki büntetőkből szerezte első pontjait. Taylor tripláinak köszönhetően tartotta a lépést az Alba, de amikor Norfleet is kintről talált be, már az első negyedben felment tíz fölé a hazai előny. Gyorsan kellett reagálnia az Albának, és a negyed utolsó két percében egy 8-0-ás rohanással jelezték is Shepardék, hogy nem nyugszanak bele a vesztes szerepbe.

A második negyedben pedig jobban kezdtek,sikerült három pontra feljönni. Most a hazaiakon volt a sor, hogy reagáljanak, és Mohácsi triplája meg is adta ehhez a jelet. Hamarosan megint közte tíz volt, és most jobban vigyáztak előnyükre. Pontosabban dobott a Zete, megharcolt a pontokért az Alba, jöttek a büntetők is, de nem sikerült jelentősen lefaragni a hátrányból. Aztán a félidő végén mégis, de a triplavonal mögül nem először jól célzó Zalaegerszeg összességében  nyugodtabban mehetett pihenni.

Norfleet az első támadásból triplát dobott szünet után is, megint tíz lett a hazai előny. Az első félidőben faultproblémákkal küzdő Lóránt Péter csak ekkor szerezte második kosarát. A fehérvári küzdőszellemre nem lehetett panasz, most Keller Ákos tett hozzá fontos pontokat - igaz, a centerek termelése így is elmaradt a várakozástól, pedig elvileg palánk alatt erősebb az Alba. A ZTE őrizte előnyét, bár elhúzni már nem tudott. Egy perccel a harmadik negyed vége előtt Shepard és Mohammed kosarával egy pontra zárkózott fel az Alba,  Ubilla büntetőkkel nyugtatta meg valamelyest a hazai publikumot.

A záró játékrész elején még tudott kosarat szerezni a Zete, ám Shepard fáradhatatlan volt, és tizenötödik pontjával kiegyenlített. James Farr ellenben ekkor talált be először, igaz, a lepattanókat jól szedte az amerikai center. A 33. percben először mutatott vendégelőnyt az eredményjelző, Brandon Taylor kosara után már a mieink álltak jobban. Természetesen időt kért a Zalaegerszeg, de csak büntetőkkel tudott felelni, miközben Farr és Mohammed is a mezőnyből talált be. Igaz, az Alba is hibázgatott, mégis tudott öt ponttal vezetni az utolsó perc elején. Ekkor jött Szabó hármasa, majd egy visszaszedett támadólepattanó után Mohácsi büntetőzhetett. Egyet dobott be, a másik oldalon ellenben nem remegett Edwards keze. Tripla kellett a hazaiaknak, de Szabó most tévesztett, ezután pedig már csak Shepard jó büntetőit jegyezhettük fel - vagyis a legjobbkor vezetett, és végül nyert az Alba! Dzunics Braniszlav csapata ezzel 3-1-re hozta a párharcot és tavaly után idén is döntőt játszhat a bajnokságban. A finálét hazai pályán kezdi szerdán, a Falco ellen.

Zalakerámia ZTE KK - Alba Fehérvár Puebla Plus 74-79 (27-21, 16-15, 19-23, 12-20)

Alba: Taylor 13/9, Mohammed 15/9, Shepard 17, Lóránt 4, Keller Á. 10. Csere: Edwards 16, Farr 4, Markovics, Keller I.