-
Szerdán hirdetik ki a győzteseket
Május 15-én, szerdán délután kerül sor a Fehérvár épületei fotópályázat ünnepélyes megnyitójára. A helyezettek és a különdíjasok is kihirdetésre kerülnek, az alkotások pedig a Vörösmarty Színház galériájában foglalják el helyüket.
2024.05.14. -
Kötetbemutató és emlékest
Két irodalmi eseményre is készül a héten a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében. Szerdán kötetbemutató, csütörtökön Bella István-emlékest lesz, melyekre díjtalan a belépés.
2024.05.14. -
Kamarakoncert a legkisebbekkel
Második alkalommal hívták életre a Hermann László Kamarazene Találkozót. Az eseményen a zeneiskola hat évfolyamán tanuló zenészpalánták léptek zsűri előtt színpadra.
2024.05.14. -
Szimbólumok népzenei világunkban
Új programsorozattal jelentkezett a Szent István Művelődési Ház. Az első előadáson a népzenei kultúra szimbolikáját ismerhették meg az érdeklődők, Móser Zoltán előadásban.
2024.05.14.
Zenével, tánccal csalta ki az ablakokba a nézőket a Művészkaraván első produkciója
A Palotai úton indult el délután Művészkaraván azzal a küldetéssel, hogy tánccal, zenével, vidám szövegekkel csaljon mosolyt a koronavírus-járvány idején megváltozott mindennapokba, és házhoz vigye az élő kultúrát.
A hangulatot az erdélyi legényes néptánc alapozta meg a parkolóban rögtönzött színpadon, Kozáry Ferenc színművész egy tréfás állatmesét, majd pedig egy nosztalgikus operettslágert adott elő, Hétre ma várom a Nemzetinél...
Improvizációs balett táncetűdöket is láthattak a nézők, egy a magassarkúját lerúgó fiatal nő felszabadult táncát és egy kendővel összekötött pár rövid románcát. Két számot is elfújtak az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kürtösei, az Alba Regia Táncegyüttes tagjai pedig verbunkkal jöttek vissza.
A Művészkaraván alkalmi társulata hetente háromszor indul útra: csütörtökön és pénteken 14 és 17 órakor, szombatonként pedig 10.30, 14 és 17 órakor tartanak előadásokat, más-más helyszíneken, meglepetésműsorral.
A szervezők olyan helyeket kerestek, ahol jól belátható a „színpad” a házakból, és tekintettel a korlátozásokra, a közönség csak távolról nézheti a műsort. Kérik a lakosokat, tartsák be ezt a szabályt, mert ha csoportosulás alakul ki, befejezik az előadást.