Zack Phillips a Fehérvár AV19 legújabb igazolása

A 25 éves támadót, Zack Phillips-t 2011-ben első körben draftolta a Minnesota Wild, legutóbbi szezonjában pedig a brit bajnokságban szerepelt, a következőben pedig majd Székesfehérváron riogatja az ellenfelek kapusait.

2018.05.23. 17:59 |
Zack Phillips a Fehérvár AV19 legújabb igazolása

Phillips 2012-ben kezdte felnőtt pályafutását, egy évvel korábban pedig, mindössze 17 évesen első körben draftolta a Minnesota Wild. Első profi szezonjában 76 AHL mérkőzésen lépett jégre és 28 pontot szerzett, majd tengerentúli pályafutása során összesen 267 AHL-mérkőzésen lépett jégre és 101 pontig jutott. 2016-ban igazolt Svédországba, az északi első osztályú pontvadászatban 54 találkozón 33 pontot termelt. Az előző szezont az EIHL-ben töltötte, a Nottingham Panthers együttesével a brit bajnokság elődöntőéig jutott, a CHL-ben pedig a nyolcaddöntőben búcsúztak. A 183 centiméter magas, 83 kilogramm súlyú center 60 mérkőzésen 48 pontot szerzett a 2017/2018-as évadban.

„Zack azért keltette fel az érdeklődésünket, mert mind európai, mind pedig észak-amerikai szakemberek azt mondták róla, hogy nagyon jól lát a pályán, kiválóan helyzetbe tudja hozni a társait és a góllövésben is jeleskedik. Biztosan meg akarja mutatni, mire képes az EBEL-ben, az öltözőben pedig pont azt a mentalitást hozza, amire a jövőben szükségünk lesz” – mondta Phillipsről Hannu Järvenpää, a fehérváriak vezetőedzője.

„Azért döntöttem úgy, hogy az EBEL-ben folytatom pályafutásomat, mert jó színvonalú ligának tartom” – kezdte Phillips. „Úgy érzem, szoros bajnokság lesz a jövő évi, én pedig szeretném hozzásegíteni a csapatot a playoffba kerüléshez. Tudom, hogy a magyar hoki sokat fejlődött az elmúlt években és a Fehérvár AV19- ről azt hallottam, hogy rengeteg szurkolója van, így nagyon várom, hogy előttük bizonyíthassak. A Nottingham edzője, Corey Neilson (a brit válogatott másodedzője – a szerk.) is csak jót mondott a magyar csapatról, így jó döntésnek éreztem a váltást” – tette hozzá a kanadai.