Vörösmarty Mihályra emlékeztek a cisztercita diákok

 Vörösmarty Mihály születésének 203. évfordulója alkalmából tartottak fáklyás felvonulást és megemlékezést a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai tegnap este. A Vörösmarty szobornál több mint száz diák gyűlt össze.

2003.12.02. 10:02 |

 Vörösmarty Mihály születésének 203. évfordulója alkalmából tartottak fáklyás felvonulást és megemlékezést a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai tegnap este. A Vörösmarty szobornál több mint száz diák gyűlt össze.


 Vörösmarty Mihály 1811-től 1816 ig a Ciszterciták  székesfehérvári iskolájában végezte gimnáziumi tanulmányait. Nem felejtették el ezt a mai diákok, ugyanis születésének 203. évfordulója alkalmából fáklyás menetben a gimnáziumtól a Vörösmarty téren álló szoborig mentek, majd ott méltatták a költő munkásságát. A Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai a Szózat eléneklése után, Vörösmarty életútját, munkásságának jelentősebb állomásait elevenítették fel a szobornál, de versek is elhangzottak az ünnepségen. Székesfehérvári diákéveit 1816-ban fejezet be Vörösmarty, majd Pestre került a piaristákhoz, itt fejezte be a gimnázium hatodik osztályát, rá egy évre pedig már a Perczel családnál volt nevelő, ez alatt végezte jogi tanulmányait, ügyvédi vizsgát pedig 1824-ben tett. Az egykori fehérvári diák csak 1853-ban tért vissza szülőhelyére Kápolnásnyékre, ekkor már beteg volt, rá két évre 55. születésnapja előtt 11 nappal érte a váratlan halál Pesten.