-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Vízosztás, párakapuk, locsolás - harmadfokú hőségriasztás pénteken éjfélig
A város polgármestere mindenkit arra kér, hogy figyeljünk egymásra, kiemelten a környezetünkben élő idős emberekre, valamint vigyázzunk a háziállatainkra is. A részletes tájékoztató az alábbiakban olvasható.
Az Országos Tisztifőorvos 2021. július 7. (szerda) 00.00 órától 2021. július 9. (péntek) 24.00 óráig harmadfokú hőségriasztást adott ki.
A hőhullám élettani hatásai: a hő stresszt, napszúrást és hőgutát okoz. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idősebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást és dolgozást, illetve tartózkodjanak minél többet árnyékban vagy hűvös/klimatizált helyiségben a további információig.
A hőhullám hatásainak csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket tettük: egészségvédelmi ajánlások közzététele, villamos áramszolgáltatás és ivóvízellátás zavartalanságának biztosítása, közutak locsolása, közkutak működésének biztosítása Székesfehérvár területén.
Vízosztás 11.00 és 17.00 óra közötti időtartamban az alábbi helyeken:
- Városház tér
- Piac tér (McDonald’s melletti terület)
- Fő utca (Magyar Király Szálló előtti rész)
Reggel hét órától az esti órákig a tűzcsapokra ivásra alkalmas szerkezetek felszerelése:
- Béke tér, Vasútállomás (autóbuszkijáratnál)
- Prohászka O. utca - Kaszap I. utca sarok
- Petőfi S. utca - Kossuth L. utca sarok
- Várkörút - Watthay utca sarok (Brunszvik óvodánál)
- Piac tér - Liszt F. utca sarok
A bárki által igénybe vehető klimatizált, illetőleg hűvös helyiségek:
- Alba Plaza (minden nap nyitva tartási időben, szerda-csütörtök: 7.00-21.00, péntek 7.00-23.00)
- autóbusz-pályaudvar váróterem
- Fehér Palota, (minden nap nyitva tartási időben: 6.00-22.00)
A Városgondnokság két párakaput is beüzemelt a Belváros környékén a járókelőknek, a hőség elviselését segítve. Emellett folyamatosan locsolják a közterületi növényzetet kollégáik, így a hőségriasztás idején a főbb útvonalak és a lakótelepi utak locsolására a Fehérvári Tűzoltó Egyesület közreműködésével kerül sor – autóik este hat óra után indulnak.
Székesfehérvár polgármestere arra kéri a munkáltatókat, hogy a munkavállalók hőterhelésének csökkentése érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg.
Kérik, hogy az elrendelt intézkedéseken túl az ajánlásokat feltétlenül mindenki tartsa be egészsége védelme érdekében, és a nagy hőségben kiemelten vigyázzunk háziállatainkra is!
A várható változásokról a város honlapunkon) keresztül haladéktalanul tájékoztatást fogunk adni.