Vízilabda:"cél egy fehérvári OB1-es csapat" - egyesítette erőit a két egyesület

 Tavaly még két sportegyesület volt a városban, amik vízilabdával foglalkoztak, a Hullám 91 és a Fehérvár Polo SE. Ez utóbbi egyesület a serdülők között aranyérmes lett, de szép eredményeket produkáltak a gyerekek is, hiszen a  Dunántúli bajnokságban a Fehérvár Polo 8., a Hullám 91 5. lett, a Budapesti Ifi Serdülő Bajnokságban, pedig ezüstöt szereztek a fehérvári pólosok. A két egyesület egyesítette erőit erre az évre: már naponta vannak edzések, tervben van egy vízilabda „szakos” általános iskolai osztály indítása és a Nemzeti Utánpótlás Intézet egyik regionális központja lesz Székesfehérvár.
2004.08.24. 09:56 |

 Tavaly még két sportegyesület volt a városban, amik vízilabdával foglalkoztak, a Hullám 91 és a Fehérvár Polo SE. Ez utóbbi egyesület a serdülők között aranyérmes lett, de szép eredményeket produkáltak a gyerekek is, hiszen a  Dunántúli bajnokságban a Fehérvár Polo 8., a Hullám 91 5. lett, a Budapesti Ifi Serdülő Bajnokságban, pedig ezüstöt szereztek a fehérvári pólosok. A két egyesület egyesítette erőit erre az évre: már naponta vannak edzések, tervben van egy vízilabda „szakos” általános iskolai osztály indítása és a Nemzeti Utánpótlás Intézet egyik regionális központja lesz Székesfehérvár -mondja Gulyás Zoltán edző.

(Kovács István a Hullám 91 edzője) Az egyesülésnek az a nagy előnye, hogy nem lesz megosztottság a városon belül, több gyermek lesz egy klubban, több vízfelülethez jutunk, e miatt pedig színvonalasabb szakmai munkát tudunk majd végezni. Ezzel elindítottunk egy olyan folyamatot, hogy a vízilabdát magas szinten tudjuk művelni Székesfehérváron és egyszer az öttusával, jégkoronggal egy szintre tudjuk majd hozni.

 Hány gyereket érint ez Székesfehérváron?

 Mintegy 80-90 gyereket érint. Augusztus óta minden nap két edzés van, eddig csak heti három edzésre volt lehetőségünk.
(Gulyás Zoltán edző) -Nagy örömünkre szolgál, hogy együtt tudunk dolgozni a Hullám 91-el. Az a terv, hogy az idén indulunk a Budapest Bajnokságban, a Dunántúli Serdülő-, illetve Gyermekbajnokságban. El szeretnénk indítani továbbá az 1992-ben születettek toborzását, hogy a folyamatos utánpótlás biztosított legyen.

 Aki kedvet érez a vízilabdához, annak mi a teendője?

(Gulyás Zoltán edző) Jöjjön le hozzánk az uszodába este hét órára,  minden nap edzés van, úgyhogy valamelyikőnket biztosan meg lehet itt találni. Szívesen tájékoztatunk mindenkit, hogy milyen feltételekkel jár a részvétel.

 Milyen elfoglaltságot jelent egy gyereknek ez a sport?

 Tavaly heti három edzés volt, azonban most átállunk napi edzésre, ami 2,5-3 óra, azonban a kezdőknek nem lesz ilyen kemény a munka. Csak akkor terheljük őket, ha kedvet kaptak ehhez a sporthoz.

 Ön szerint milyen eséllyel indulnak az előbb említett bajnokságokban, hiszen tavaly szép eredmények születtek? (Fehérvár Polo Serdülő első helyezett, Dunántúli Gyermekbajnokság 8. hely, Budapest Ifi Serdülő 2. hely)

 Elkezdtünk augusztus elejétől minden nap edzeni, lassan megérkezik minden gyerek és Móron is rendelkezésünkre bocsátották a strandot, ahol délelőttönként edzünk.

 Ön szerint miért előnyös az, ha egy 10-12 éves gyerek eljön vízilabdázni?

 Igazából az lenne a jó, ha a 6-8 évesek jönnének. Szerintem az egyik legsikeresebb sport ma Magyarországon. Azt hiszem jobb ez, mintha a gyerek cigizne a sarokban, itt közösségben van, társaságban, egy fegyelmezett csapatban és olyan életre szóló barátságok szülhetnek -mindegy, hogy élsportoló vagy nem- ami egy életen keresztül megmarad. Itt győzelem, vereség, öröm sírás van, ez csak most lehet megtanulni amíg fiatalok, később már nem lehet.

 Az utánpótlás szempontjából fontos dolgok történnek majd Székesfehérváron is, mik lesznek ezek és mivel jár a feladat?

 A Nemzeti Utánpótlás Intézet hét sportágat kiemelten támogat utánpótlás szinten. Azokon a helyeken, ahol nincsenek „jó” csapatok, de létesítmény van ott regionális központokat hoz létre és oda kinevez egy instruktort aki irányítja a dolgokat. Jelenleg Székesfehérvár is egy ilyen régióközpont lett. Ez annyira komoly, hogy az Eger és a BVSC mellett jön létre a fehérvári és hozzánk tartozik majd a Balatonfűzfő, Veszprém és Mór is. Feladatunk lesz a vízilabda népszerűsítése és létrehozni mindenhol olyan általános iskolai osztályokat ahol vízilabda tagozat lesz. Ez Balatonfűzfőn már az idén beindult.
 Csak alulról tudunk építkezni, mert felnőtt csapatot csak vásárolni lehet!

 Városi szinten milyen elismertsége van a vízilabdának?

 (Szabó András) Elismertsége lehetne, lévén, hogy ez egy „nemzeti” sportág. Volt is vízilabda Székesfehérváron, azonban ez a hatvanas években megszűnt és gyakorlatilag negyven éve nem volt ilyen a városban. Három éve kezdtük el: a második évben a serdülők egy hajszálon vesztették el a bajnokságot, de az idén már megnyerték. Ez arra késztet minket, hogy gőzerővel építsük a klubbot. Szeretnénk azt, hogy Fehérvári Pólo SE az első olyan klub legyen az országban, ami teljesen önerőből, az alapoktól kezdve eljutna oda, hogy a városnak OB1-es csapata legyen.

 Lehet ebből olyan sikertörténet valamikor, mint amit az Albacomp, vagy az Alba-Volán produkált?

 Lehetne! Egyre népszerűbb ez a sport a városban is. A serdülő csapat egy összeszokott társaság, edzőkkel, gyerekekkel, szülőkkel közösen nagyon jó közösség alakult ki. Most már egyre több szülő érdeklődik nálam is, hogy a gyerekeiket szeretnék hozni vízilabdázni. Köszönettel tartozunk a Világosi Gábor vezette sportbizottságnak is, hiszen szakmailag és emberileg is mindig kiállnak mellettünk. Érzik a vízilabda fontosságát a városban, hiszen néhány éven belül orsztágos sikereket arathatunk.

 A Fehérvár Polo SE Serdülők között aranyat szerzett csapata:

Bencsik Gergő
Bencsik Gábor
Popovics Miklós
Ritter József
Molnár Krisztián
Szabó Róbert
Kemenes Gábor
Horgos Tamás
Várhegyi Ádám
Berki László
Lantos Szilárd
Árvai Ákos
Miljánovics György
Pereczes Gábor
Sólyomvári Balázs